Nyitókép forrása: reprofotó

 

A két ország példaértékű együttműködését az európai és világszinten is sikeres magyar oltási programot méltatta Igor Matovič szlovák pénzügyminiszter/exkormányfő budapesti munkalátogatásán, ahol Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel találkozott. A két miniszter bejelentette, hogy Szlovákia Magyarországtól kér segítséget az orosz vakcina bevizsgáltatásában, mert Magyarország rendelkezik a szükséges akkreditációjú laboratóriummal. Az orosz vakcina kivizsgálása március eleje óta húzódik Szlovákiában. Szijjártó jelezte, Magyarország a kérést készséggel teljesíti.

 

A Körkép.sk kérdésére Szijjártó Péter elmondta, ha a magyar kormány Brüsszelre és a magyar ellenzékre hallgatott volna, akkor sokezerrel többen haltak volna meg, sok tízezer emberrel többen fertőződtek volna meg, és sok tíz- vagy százmillió forinttal több gazdasági kár keletkezett volna.

 

„Mi nem Brüsszelre, és nem a magyar ellenzékre hallgattunk, hanem fogtuk magunkat, és vásároltunk magyar szakemberek által biztonságosnak ítélt vakcinákat keletről is, ezért ma második helyen állunk Európában a lakosságarányos átoltottság tekintetében”

 

mondta.

 hirdetes_810x300  

 

Igor Matovič portálunk kérdésére reagálva megismételte, hogy a magyar kormánynak volt bátorsága más vakcinát is beszerezni, és „ma lényegében európai példaképek” átoltottság terén, és ha „továbbra is így halad, akkor jó eséllyel indul a dobogós helyért”.

 

„Én szeretném, ha  a szlovákiai magyarok nem éreznék magukat hátrányosan megkülönböztetve amiatt, hogy Szlovákiában élnek, és ezért a magyarországi magyarokhoz képest lassabban vagy korlátozottabban jutnak vakcinához. (…) De ma minden szlovákiai állampolgár nevében kijelenthetem, hogy most mi (szlovákok – a szerk.) érezhetjük magunkat kicsit másodrangúnak (nevet), a lemaradásunk miatt. Ezért kértem segítséget, nem szégyellem, és Magyarország hajlandó segíteni, mert rendelkezik olyan laboratóriummal, amely bevizsgálhat vakcinákat. Nekünk sajnos Szlovákiában ilyen laborunk nincs, és már hat hete játszadozunk azzal, hogy kivizsgáljuk a vakcinát egy olyan laborban, amely erre képtelen.

 

Úgy hiszem, hogy nagyon sokan gondolják ma úgy Szlovákiában: hála Istennek, hogy olyan jó szomszédunk van, mint Magyarország, amely a nehéz helyzetben segítségünkre van”. 

 

mondta Matovič, hozzátéve, hogy a két ország együttműködése példaértékű, nem csak Európában, de a V4-es formáción belül is.

 

Szijjártó-Matovič találkozó Budapesten: Szlovákia Magyarországon vizsgáltatja be az orosz vakcinát

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 13 olvasónak tetszik ez a cikk.