Nyitókép forrása: TASR/Jaroslav Novák

 

Richard Sulík (SaS) valósággal dicsekedett a TASR online televíziós műsorában a pártja által március elején kirobbantott kormányválsággal. Mint mondta, az „SaS szilárd álláspontjának köszönhetően ennek a kormánynak esélye van kitölteni a négy éves hivatali időt”. A történések fenti értelmezéséből annyi valós, hogy az SaS-nek valóban szilárd elhatározása volt borítani a kormányt, ha nem teljesülnek követelései. De más érdekes kijelentés is elhangzott tőle, például gond nélkül érvényt szerezne az ellenzék által kezdeményezett, de jogilag erősen vitatott referendum eredményének.

 

Sulík beszélt a cseh-orosz diplomáciai konfliktusról is. Kiállt Ivan Korčok (SaS) külügyminiszter döntése mellett, hogy Szlovákia orosz diplomatákat utasítson ki Csehország iránti szolidaritásból.

 

Támogatja a Szputnyik V-t?

 

A Szputnyik V vakcina kapcsán ismét mást mondott, mint ami eddig az SaS lépéseit jellemezte. Sulík a TASR-nak azt nyilatkozta, hogy az SaS támogatja az egészségügyi miniszter azon törekvéseit, hogy elkezdődjön a Szputnyik V-vel való oltakozás Szlovákiában is.

 hirdetes_810x300  

 

„A Szputnyik V életeket menthet, és mindent meg kell tenni, hogy Szlovákia lakosai is hozzájussanak. Kissé sürget minket az oltóanyag szavatossági ideje is, ami júliusban lejár”

 

mondta. Valójában épp a Szputnyik V vakcina miatt robbantott ki kormányválságot az SaS. A külügyminiszter orosz hibrid hadviselést emlegetett, és a nyugati partnerekkel szembeni kényelmetlenség miatt támadta az orosz vakcina szlovákiai importját. Sulík pedig Igor Matovičot kritizálta a kérdésben. Majd az SaS azt követelte, hogy az egészségügyi miniszter különengedélyén túl a ŠÚKL (Állami Gyógyszerfelügyelet) is adja áldását az orosz vakcinára, mielőtt elkezdik használni az immunizálásában. Már akkor sejteni lehetett, hogy időhúzás lesz a vége. Így is történt, hat hét után a ŠÚKL igazgatónője egy politikailag motivált nyilatkozatot tett a Szputnyik V vakcina terhére. Természetesen az SaS kiállt mellette.

 

Sulík mostani kijelentését épp ezért érdemes fenntartásokkal fogadni. Bár arról beszél, hogy hozzáférhetővé kell tenni mindenki számára az orosz vakcinát, és hogy ebben támogatja az egészségügyi minisztert, de nem említette, hogy milyen feltételekkel – például az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyása ellenében, vagy a magyar laborok pozitív elbírása esetén? Sulík ködös és ellentmondásos állásfoglalása ellenére azt azért sejteni lehet, hogy az SaS politika okokból inkább az EMA jóváhagyását preferálja – ez viszont még hetekig vagy még hosszabb ideig várathat magára.

 

Számon kérhetik a választói

 

A műsorvezető arról is kérdezte Sulíkot, hogy nem érzi-e úgy, hogy a választói számon kérhetik tőle, hogy az SaS által ígért változtatások késnek, vagy végül egy másik kormánypárt valósítja meg őket. Például Sulík annakidején nem tudta keresztülvinni a kormányon a saját regionális COVID-szemaforját (a teljes képhez hozzátartozik, hogy a második hullám idején egy nagyon laza szabályrendszerű szemafort állított össze). Most pedig a gazdasági kármentesítési törvényt sem ő, hanem Igor Matovič fogja kidolgozni és előterjeszteni.

 

Sulík erre azzal reagált, hogy nem az a fontos, hogy ki készíti el a szóban forgó törvényt, hanem hogy végre hozzájussanak a támogatásokhoz az érintettek.

 

Az SaS megszavazná az előrehozott választásokat

 

Az SaS elnöke szerint „nincs semmi meglepő” abban, hogy az ellenzék le akarja váltani a jelenlegi kormányt, hogy a helyére üljön. Az ellenzék referendumot akar kezdeményezni a választási időszak lerövidítéséről. Azonban míg a legtöbb kormánypárti politikus az erről szóló népszavazás alkotmányosságát vonja kétségbe, addig Sulík már most kijelentette, 

 

„amennyiben a referendum megvalósul és érvényes lesz, az SaS képviselői a választási időszak lerövidítése mellett fognak szavazni a népszavazás eredményének megfelelően.”

 

Ez az álláspont nem meglepő, a kormányválság óta a liberálisok egyre közelebb sodródnak a Peter Pellegrini-vezett Smer 2.0-aként gúnyolt HLAS-hoz. Pellegrini nemrég utalt rá, hogy a kormánypártok némelyikével el tudja képzelni a kormányzást. A kormányválság idején pedig több liberális média is elkezdett megágyazni annak a narratívának, hogy a HLAS kormányzása a liberális pártokkal „nem feltétlenül jelentené a maffiakormányzás visszatértét”.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.