Nyitókép forrása: SME/Jozef Jakubčo

 

A Smer visszatér eredeti arculatához, pontosabban a régire jobban hasonlító logót épít be, és retorikáját jobbra tolja, hogy a konzervatív választót is megszólítsa. Az elmúlt napokban Robert Fico pártelnök elkezdett szembehelyezkedni az LMBTQI-jogokkal. Nyilvánvalóan nem egyszerűen szavazatszerzésből pozicionálta magát újra, a lépéssel offenzívát indított legnagyobb versenytársa, Peter Pellegrini és a HLAS ellen.

 

A Smer a 2020-as választási kampányig SMER – Sociálna demokracia (Irány – szociáldemokrácia) néven ténykedett, a kezdetekkor Ficoék még fontolgatták az Irány – a harmadik út elnevezést, mintegy Mečiar és Dzurinda közé helyezkedve, de erről végül letettek. Aztán 2019 év végén Peter Pellegrini, a Smer akkori listavezetője és kormányfője megváltoztatta a Smer imázsát.

 

Szüksége is volt rá, hiszen Robert Fico kormányzása és pártelnöksége egybeforrt a korrupciós ügyekkel, a közpénzek megdézsmálásával, az oligarchákat kiszolgáló, újságírógyilkosságtól sem visszariadó rendszerrel. Így Pellegirni úgy döntött, hogy ha már ő lett a listavezető, akkor a változást kell a párt elsődleges üzenetévé tenni, arra utalva, hogy a Smer az ő kormányfőségének röpke két éve alatt mindezt maga mögött hagyta. Így a gyakran kifigurázott vörös rózsa eltűnt a pártlogóból, helyét pedig átvette egy kétvonalas és kétszínű nyíl, az „új Irány” szlogennel.

 

 hirdetes_810x300  

Pellegrini stratégiája arra volt elég, hogy valamivel jobb eredményt érjenek el. A 2020-as választásokon elkönyvelt 18,29 százaléknyi szavazat még magát a Smert is meglepte. A kormányalakítás viszont már menthetetlenül elúszott, ellenzéki létre kellett berendezkedni.

 

Csakhogy a választások után Robert Fico politikai teljesítménye és helytállása alaposan megingott, összeszedetlen volt, sértődött, arrogáns, a sajtóban arról közöltek cikkeket, hogy minősíthetetlenül viselkedett vélhetően alkohol befolyásoltság alatt. Látva a mélyrepülést, Pellegrini elérkezettnek látta az időt, hogy saját pártot alapítson, amelyben ő ossza lapokat, az ő emberei üljenek ott, ahol ő szabja meg a retorikát, és ami a legfontosabb: amelyben hitelesen el tud határolódni a Smer minden egykori és aktuális botrányától – attól függetlenül, hogy pártalelnökként valójában két évtizedig ő maga is részese volt mindnek.

 

A Hlas képviselői beterjesztették a választási ciklus lerövidítéséről szóló javaslatukat

 

Új helyett jó a régi

 

Fico azonban talpra állt, és ismét viszonylag jó teljesítménnyel ontotta magából a demagóg féligazságokat. Ám a felmérésekből az is kiderült, hogy a Smer legnagyobb ellensége nem a kormány, hanem saját utódpártja, a HLAS. A feladat egyértelmű: szembe kell helyezkedni Pellegriniékkel úgy, hogy kiszoruljanak a baloldal liberális térfelére, ahol a PS, a SPOLU és az SaS mellett így is nagy a verseny, a Smer pedig a konzervatívabb baloldaliakat gyűjtse égisze alá.

 

Fico az elmúlt pár napban elkezdett az LMBTQI jogokról értekezni a sajtóban, azt hangsúlyozva, hogy nem ez a legfontosabb. Nyilván jelenleg nem is foglalkoznak annyira a pártok Szlovákián belül ezzel a témával, legfeljebb a liberális sajtó tartja napirenden. Mégis, az LMBTQI megfelelő téma, hogy Fico a HLAS liberálisok felé való tolódására felhívja a figyelmet.

 

Ami egyébként igaz is. A HLAS több jelét is adta – főleg az előrehozott választásokkal kecsegtető kormányválság idején -, hogy hajlandó magáévá tenni a balliberális, progresszív retorikát. Nemrég például kétértelműen, vagy inkább kritikusan beszélt a V4-ekről, Brüsszelt jelölve meg viszonyítási pontként Közép-Európa régiója helyett. Ráadásul feltűnően pozitívan viszonyul a HLAS-hoz a liberális média nagy része, és maga a PS is, amely Pellegrini előélete ellenére sem határolódott el tőle – és messze nem kritizálta annyit, mint például Matovičot.

 

A Smer csak alkalmazkodik

 

Fontos részlet, hogy a felmérések szerint az új parlamentben teljes lenne a baloldali-liberális dominancia. A Smer valójában nem tett mást, csak meglátta a lehetőséget a konzervatív, eurokritikus néptömegek megnyerésére. Ennek megfelelően választottak most témákat, és logót is: vissza az eredeti pozícióhoz.

 

Kérdés, hogy mindez mennyire lehet sikeres az embereknél. Nem is olyan régen ugyanis Fico még Európa-magjához akarta láncolni Szlovákia sorsát, most pedig azt hirdeti, hogy a HLAS nem igazi szociáldemokrácia, hanem „brüsszeli szociáldemokrácia”. Ráadásul, a retorika megint csak megmarad retorikának, a 12 évig folytatott brutálisan elhibázott gazdaságpolitika következményeiből nem tanulva továbbra is a minimálbérre akar építeni, miközben egy éve még a nagyvállalatoknak nyújtott állami támogatások növeléséért tartott sajtótájékoztatókat. És persze, ott van az oligarchákhoz való kötődése, és korábbi botrányainak végtelen sora, amelyeket nem lehet feledtetni a választókkal.

 

A Smer lépése azonban egyértelműen jelzi, hogy telítődik a politikai spektrum baloldala, ahol túl nagy a tolongás az elszaporodó baloldali-liberális mozgalmak miatt, ezért a szemfülesebbek középre igazodnak. Ez viszont azt is jelenti, hogy van elég hely és lehetőség a jobboldali-konzervatív térfélen, főleg, hogy hamarosan olyan témák kerülnek a központba, mint a migráció, az EU hatásköri támadásai (jogállamisági mechanizmusok) vagy épp a genderideológia.

 

Ez azonban figyelmeztetés is a többi demokratikus jobboldali párt, és főleg az identitásában bizonytalan Szövetség számára is: ha hagyják, hogy a nagy jelentőséggel bíró és nagy mozgósító erővel rendelkező témákat először a Smer nyissa meg és tegye magáévá, akkor később nehéz lesz felkarolni ezeket az ügyeket anélkül, hogy az adott pártot a Smerrel említsék egy lapon.

 

A progresszívok egyre közelebb helyezkednek a HLAS-hoz – előrehozott választások kérdésében is

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.