Nyitókép forrása: tasr

 

Solymos László szerint nem volt hiba 2016-ban koalícióra lépni a Smerrel, létfontosságúnak tartja a Szövetség-Aliancia létrehozását, ugyanakkor nem mulasztotta el felemlegetni azt a Bugár Béla által is gyakran emlegetett érvelést, miszerint az MKP 2019-ben azért nem állapodott meg a Most-Híddal a közös pártpaktumról, mert „Budapestről odaszóltak”.

 

Burkoltan bár, de Solymos állást foglalt az ellenzék (Smer és Hlas) által kezdeményezett referendummal kapcsolatban is. A Most-Híd elnöke a TASR onlne tévés csatornájának adott interjút.

 

Az Aliancia-Szövetség létrehozása kapcsán elmondta, hogy „nem egyszerű létrehozni” a közös képviseletet, többször neki is futottak már az MKP-val. A műsorvezető kérdésére reagálva elmondta, hogy 2019 nyarán az MKP tárgyalódelegációja (Őry, Menyhárt) elfogadta a pártpaktumot, de végül a párt többi része elutasította azt. A kudarcot Solymos az MKP „nehézkes” döntéshozatali mechanizmusával magyarázta.

 hirdetes_810x300  

 

Arra a kérdésre, hogy miért három párttal zajlik az új egységes képviselet kialakítása, Solymos azzal válaszolt, hogy

 

„a korábbi tapasztalatokból” adódik ez, mert „2019-ben is azért nem fogadta el az MKP a megállapodási javaslatot, mert volt egy jelentős erőtér, amely nem akarta és szét tudta verni. Ebben akkoriban nagy szerepe volt az Összefogásnak is, amely (…) úgy érezte, ha ők nincsenek ott, akkor senki se legyen. Magyarországról is nyomást gyakoroltak az MKP-ra”

 

fogalmazott Solymos saját (jelenlegi) partnereivel kapcsolatban. Igaz, hozzátette, hogy ők együtt akartak dolgozni az Összefogással is (a Most-Híd korábbi tettei ezzel ellentmondanak).

 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az MKP elnökségének egy része támogatta az akkori ellentmondásos és a nemzeti politizálás szempontjából végzetes pártpaktumot, de a tagság, a felvidéki magyar közvélemény hangos ellenkezése miatt a paktum elbukott.

 

„Gyimesi az semmi”

 

Solymos szerint a magyar politikusok által hosszú ideje szőnyeg alá söpört témákat is megnyitó Gyimesi György (OĽANO) képviselő „semmi”, „pusztába kiáltott szó”. Solymos szerint a Most-Híd sosem vállalná azt a „stílust”, amit Gyimesi, a képviselőt emellett gyűlöletkeltéssel vádolta meg.

 

„ Mi mindig ennek az ellenkezőjét vallottuk, normálisak és ésszerűek voltunk, együtt akartunk működni.”

 

mondta.

 

És ha „ésszerűség és normalitás”, Solymos kijelentette, hogy szerinte nem volt hiba koalícióra lépni a Smerrel és az SNS-szel. Azt ellenben hibának tartja, hogy a Most-Híd bennmaradt a koalícióban a Kuciak-gyilkosság után is.

 

Referendum és kormány

 

Solymos a legfontosabb teendők között a Szövetség-Aliancia létrehozását emelte ki, majd egy ponton azt hangoztatta:

 

„Összefogunk, mert egy korrekt, szeriózis pártot akarunk létrehozni, amely demokratikus elveken alapul (pár perccel korábban még problémát jelentett számára az MKP belső, demokratikus döntési mechanizmusa… – a szerk.), amelyre a Most-Hidat mindig is építettük”

 

Solymos burkoltan bár, de válaszolt arra a kérdésre is, hogy a Most-Híd milyen álláspontot képvisel az ellenzék által kezdeményezett, előrehozott választásokról szóló referendum kapcsán. Elmondta, hogy szerinte sosem volt még olyan „inkompetens kormánya” Szlovákiának, mint a mostani.

 

Majd azt bizonygatta, hogy ezt nem azért mondja, mert érdeke fűződne a kormány bukásához. Végül azért csak kimondta, hogy szerinte véget kellene vetni „ennek az agóniának”, amit a jelenlegi kormány művel, és hogy ha az Alkotmánybíróság helyben hagyja a referendum kezdeményezését, akkor az „erőteljes üzenet lesz a választóktól”.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!