Blanka, Bianka
  • HUF: 364.09
  • USD: 1.16
  • 4 °C
  • 14 °C

Hirdetés (X)

politika

Krajniak: A belügyminiszter rossz információkat kap alárendeltjeitől

A munkaügyi miniszter a biztonsági szerveken belül zajló hatalmai harcokat emleget

Nyitókép forrása: ta3.com
Néhány biztonsági szolgálat között hatalmi harc folyik, az ügyészségen, a Nemzeti Bűnügyi Ügynökségben (NAKA) és a rendőrségben egymás ellen dolgoznak a rendőrök és ügyészek – jelentette ki Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter a TA3 hírtelevízió V politike (A politikában) című műsorában. Krajniak szerint Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter nem helytálló információkat kap alárendeltjeitől.

 

“A belügyminiszter nem helytálló információkat kap az alárendeltjeitől (…) Azt nem lehet, hogy a belügyminiszter kijelenti, ebben az országban senkit sem lehet megvádolni kizárólag a ‘bűnbánó tanúk’ vallomása alapján, közben pedig legalább három ilyen esetről is tudni Pčolinskýn kívül”

 

mondta Krajniak, elismerve, hogy a korrupció vádjával letartóztatott Vladimír Pčolinský volt SIS-igazgatóval hosszú ideje fennálló barátságot ápol.

 

Krajniak azt is hangsúlyozta, fontos, hogy egyetlen ügyet se söpörjenek a szőnyeg alá a hatóságok, de minden esetben azonos mércét kell alkalmazni.

 

“Hogy lehet, hogy a NAKA az egyik esetben kéri a titoktartás feloldását, Pčolinský esetében viszont nem. Az egyik esetben a bűnbánó tanú vallomása alapján a rendőrség berúgja az ajtót, a másikban nem”

 

fogalmazott a miniszter.

 

Vitapartnere, a volt smeres, jelenlegi HLAS-os parlamenti képviselő, Richard Raši szerint az ellenzék kezdeményezései miatt indultak eljárások a biztonsági egységek vezetői ellen. Fontos részlet azonban, hogy a műsorban elhangzott, a belügyminisztériumi felügyelőséget, amely szintén sokat vitatott lépéseket tett a nagy horderejű ügyeket vizsgáló nyomozókkal szemben, egy olyan ember vezeti, akit annak idején a Smer jelölt a pozícióra.

 

Körkép.sk, Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket