Nyitókép forrása: Jakub Kotian/TASR

 

Kedd délelőtt elkezdődött a Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter leváltására összehívott parlamenti ülés, amelyet a Smer kezdeményezett. Robert Fico (Smer) szerint a kormány „bűnrendszert” hozott létre azzal a céllal, hogy politikai célokra használja a bűntetőeljárásokat. Eduard Heger (OĽANO) kormányfő felszólalásában emlékeztetett, hogy az új kormány eloldott a rendőrség béklyóit, és amíg a Smer kormányai alatt a belügyminiszter arról beszélt, hogy „nem történt törvénysértés”, addig ma cselekednek.

 

Valószínű, hogy a kormánykoalíció csaknem egésze el fogja utasítani az ellenzéki bizalmatlansági indítványt Mikulec ellen, a vita azonban eltart még egy ideig, összesen ugyanis 13-an akarnak felszólalni a plénum előtt.

 

Fico két érv mentén támadta Mikulecet. Felhozta a katonai hírszerzésnél töltött éveit, amikor smeres pártelnök állítása szerint apja és fivére cég kapott megbízásokat az államtól. Illetve, felrótta Mikulecnek, hogy „beavatkozik” a nagy korrupciós ügyek nyomozásába.

 

 hirdetes_810x300  

Fico részleteket akart felolvasni abból a SIS-jelentésből, amely jelenleg titkosítás alatt áll, és a parlamentben is csak zárt ajtók között olvasták fel néhány hete, ám Boris Kollár (Sme rodina) házelnök figyelmeztette, hogy amennyiben a jelentés tartalmáról akar beszélni, azonnal megszakítja az ülést. Végül Fico az interneten korábban megjelent, meg nem erősített hitelességgel rendelkező változatból idézett.

 

Az ellenzék „összeesküvés-elméleteket” gyárt

 

Heger kormányfő az ellenzék támadásait a „politikai harc részének” nevezte, de egyúttal a jogállam elleni súlyos támadásnak tekinti. Hangsúlyozta, az smeres politikusok által emlegetett „univerzális tanúk” egy „szubjektív, bizonyíték nélküli értékítélet”, érvelésüket pedig összeesküvés-elméletnek nevezte.

 

A kormányfő szerint Mikulec leváltására tett „hisztérikus kísérlet csak figyelemelterelés”, és az ellenzék támadásai csupán igazolják, hogy a büntetőhatóságok a politikától függetlenül végzik a munkájukat.

 

Roman Mikulec belügyminiszter azzal reagált Fico támadásaira, hogy emlékeztetett, a bíróság 2012-ben felmentette őt az akkori – szerinte koholt- vádak alól. A hozzátartozói cégével kapcsolatos vádakra nem reagált. Azt azonban elmondta, hogy a Smer kormányzása alatt mely nyomozók vettek részt a lejáratásában.

 

Mikulec azt állítja, hogy ma a büntetőhatóságok szabad kezet kaptak, a nyomozások objektív és elfogulatlan mederben haladnak, ő maga pedig nem kap információkat a nyomozások állásáról, így beavatkozni sem tud.

 

Mint mondta, nem kívánja követni elődei gyakorlatát, akik informálták a nyomozások menetéről a nyilvánosságot, úgy véli ugyanis, hogy az nem lehet feladata a belügyminiszternek.

 

Mikulec kijelentette, hogy Fico gyanúsítgatásai teljesen híján vannak a bizonyítékoknak, az ellenzék pedig „befolyásolni akarja a nyomozásokat, meg akarja félemlíteni a rendőrség tagjait.

 

Fico SIS-jelentésből kiragadott idézeteivel kapcsolatban a belügyminiszter emlékeztetett, hogy Smer sosem idézett a titkosszolgálatok azon írásaiból, amelyekben az olasz maffia szlovákiai ténykedéséről, vagy a Szlovák Földalapban zajló visszaélésekről volt szó.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.