Nyitókép forrása: Körkép.sk/KL

 

Miután az Alkotmánybíróság szerdán hatályon kívül helyezte a beoltottakat és beoltatlanokat megkülönböztető járványügyi rendeleteket, Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter a döntés védelmében a következőket mondta a sajtónak:

 

„Nem szabhatjuk meg az embereknek, hogyan éljenek, nem korlátozhatjuk őket ennyire, csak azért, mert úgy döntöttek, hogy nem oltattják be magukat.”

 

mondta a liberálisok vezére. Ezúttal azonban már nem csak koalíciós minisztereinek partnerei jelezték nemtetszésüket kijelentései miatt. Branislav Gröhling oktatási miniszter, az SaS alelnöke egy nappal később egyik Facebookbejegyzésében azt írta, „Felelősséggel messzebbre jutunk, mint populizmussal”. Írásában azt fejtegette, hogy nyugaton milyen megoldások vannak a védettséggel rendelkezők előnyben részesítésére, és emlékeztetett mindenkit, hogy a politikusok most mondhatnak bármit, de pár hónap múlva azt kell megmagyarázniuk, hogy az emberek miért vesztették el hozzátartozóikat, állásukat és miért zártak be ismét mindent az országban”. 

 

„Ausztriában mindenhol a 3G elv érvényesül, vagyis a szolgáltató egységbe azokat a személyeket engedik be, akik beoltotta, leteszteltek, vagy már átestek a covidon. (…) A tesztek csak pár helyen ingyenesek, azokon kívül fizetni kell értük (…)”

 

 hirdetes_810x300  

írta Gröhling, kiemelve, hogy Emmanuel Macron francia elnök épp hétfőn jelentette be, hogy kötelezővé teszi oltást az egészségügyi dolgozók, a tűzoltók és a szociális otthonokban dolgozók számára.

 

Gröhlingen kívül a liberálisokkal egyébként gyakran egy húron pendülő Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter is tartózkodó álláspontot foglalt el. Konkrétumot ugyan nem árult le, de jelezte, hogy van mit megbeszélni Sulíkkal.

 

Veronika Remišová informatizációért és beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes és a Za ľudí elnöke kijelentette, nem ért egyet a liberálisok elnökével:

 

„Az egyén szabadsága nagyon fontos dolog, de egy több millió ember halálát okozó fertőző betegség terjesztése nem tartozik az emberi jogok közé”

 

fogalmazott a szerdai sajtótájékoztatón.

 

Sulík, a szélkakas

 

Sulík egyébként elég változatos véleményeket fogalmazott meg a koronavírus kapcsán A járvány kirobbanása utáni hetekben a gazdaság lezárása ellen azzal érvelt, hogy a COVID-19 csak egy „influenzácska”. Később egy vitaműsorban a vakcinák kapcsán azt találta mondani, hogy azok megváltoztatják az emberi DNS-t (később ezt korrigálta).

 

A tavaly őszi tömeges tesztelések idején sokallta az egy azonosított fertőzöttre jutó költségeket (függetlenül attól, hogy az azonosítottak elkülönítésével hány másik ember fertőződését sikerült megelőzni). Módszeresen akadályozta több korlátozó intézkedés bevezetését, például a karácsony előtti lezárásokat, amelynek eredményeképpen Szlovákiában villámgyorsan elterjedt a brit mutáció. Az SaS felvetése volt az is, hogy a Szputnyik V orosz vakcinát a Szlovák Gyógyszerfelügyelet vizsgálja ki, amivel kezdetét vette egy több hónapig tartó, intrikáktól hemzsegő politikai harc.

 

A koronavírus miatt bevezetett népszerűtlen intézkedéseket arra használta fel, hogy meggyengítse Igor Matovič korábbi kormányfő, és pártja, az OĽANO pozícióját a kormányon belül, az által áhított pénzügyminiszteri posztot azonban így sem sikerült megszereznie.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 9 olvasónak tetszik ez a cikk.