Nyitókép forrása: nrsr.sk

 

Martin Čepček parlamenti képviselőt saját elmondása szerint váratlanul érte az OĽANO-frakciójának azon döntése, hogy kizárják őt a mozgalom parlamenti csoportjából. Állítása szerint esélyt sem adtak neki, hogy megvédje magát a vádakkal szemben, és kizárásáról csak ismerősein keresztül értesült, akik a médiában találkoztak az erről szóló hírrel.

 

„Távollétemben, a fellebbezés és saját magam védelmének lehetősége nélkül döntöttek a kizárásomról. Annak ellenére, hogy jelen voltam a pénteken (7. 23.) kezdődő parlamenti ülésen, és volt elég idejük, hogy meghívjanak a találkozóra. A frakció aznapi üléséről semmi sem tudok, pedig a parlamentben Michal Šipoš frakcióvezetővel is találkoztam”

 

panaszkodott Čepček.

 

A képviselőt az OĽANO frakciója hivatalosan vasárnap zárt ki soraiból, amiért a koalíciós szerződéssel szembe menve folyamatosan olyan ellenzéki javaslatokat szavazott meg, amelyek nem voltak összeegyeztethetők a szerződéssel. A frakció azt hangsúlyozta döntése bejelentésekor, hogy az elmúlt hónapokban Čepček nem mutatott hajlandóságot sem a párbeszédre, sem az együttműködésre. Tagságát még februárban függesztették fel.

 hirdetes_810x300  

 

Teraz.sk, KÖrkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!