Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Az a lényeg, hogy a kormánykoalíciónak továbbra is 92 képviselője van, akik támogatják Eduard Heger kormányát – jelentette ki Branislav Gröhling SaS-es oktatási miniszter azzal kapcsolatban, hogy a héten a Mária Kolíková vezette liberális frakció kilépett a Za ľudíból, és már az SaS parlamenti frakcióját erősítik. Gröhling szerint Heger dönti majd el, hogy meg kell-e nyitni a koalíciós szerződést. Erik Tomáš (Hlas) ellenzéki parlamenti képviselő szerint az lenne a legtisztább, ha a kormány rekonstrukción menne át és újra bizalmat kérne a parlamenttől. A két politikus erről a közrádió Szombati párbeszéd című műsorában beszélt.

 

Gröhling hangsúlyozta, hogy az SaS szerint Mária Kolíkovának maradnia kell az igazságügyi miniszteri székben. A miniszter Kolíkovát „reformtigrisként” emlegette az igazságszolgáltatás reformjának kidolgozása kapcsán. Gröhling szerint az SaS tiszteletben tartja Veronika Remišová (Za ľudí pártelnöke) kormányhelyettesi posztját is. Kolíková pedig elvileg csak akkor venne részt a koalíciós tanács ülésein, ha őt érintő szakmai kérdések merülnének fel.

 

Gröhling elmondta, a jelenleg elérhető, iskolák háromnegyedéből származó adatok szerint összesenn 130 osztályt zártak be, a karantén 9000 gyerek oktatását érintette. Hangsúlyozta, hogy az őszi szünet után átértékelik az iskolai tesztelések módszerét illetően.

 

 hirdetes_810x300  

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!