Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Milan Krajniak (Sme rodina) munka- és szociálisügyi miniszter szerint pártja mindig olyan célokért „veszekszik”, amelyek segítik az embereket, és sosem jelentéktelen ügyek miatt vitázik. Példaként említette az államilag támogatott bérlakásprogramot, amely „ugyanolyan fontos, mint a korrupció elleni harc”. Krajniak elmondása szerint a nyugdíjreform tervezete is már a finisében van. A miniszter erről a TA3 A politikában  című műsorában beszélt.

 

Vitapartnere, a smeres Juraj Blanár szerint a Sme rodina csak igyekszik teret nyerni azzal, hogy úgy tesz, mintha bármiért is harcolna. Az ellenzéki politikus úgy véli, hogy a Smr eodinának nem lehet hinni, mert mindig hátsó szándékkal nyilatkoznak.

 

„A végén megtudtuk, hogy önök a legnagyobb ellenségei az energiaárak és az élelmiszerárak emelésének”

 

 hirdetes_400x285  

fogalmazott ironizálva Blanár (megjegyezzük, hogy a Sme rodinának köszönhetően ment át a 13. nyugdíjról szóló smeres javaslat napokkal a 2020-as választások előtt, ami nélkül minden bizonnyal a Smer jóval gyengébb eredményt ért volna a választáson).

 

Krajniak úgy érvelt, hogy az idei energiaárakat csökkentették, mire Blanár azzal vágott vissza, hogy a fő problémát a jövő évi árak jelentik.

 

Krajniak elmondta, hogy pártja számára a lakhatási lehetőségek megoldása ugyanolyan fontos, mint a korrupció elleni harc.

 

„Ha igaz, hogy egyre több olyan ember van, aki nem engedheti meg magának a lakáshitelt, de mivel dolgoznak, szociális lakásokra sem jogosultak, akkor bérlakásokat kell építenünk”

 

fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a Sme rodina sem „mindentudó”, így ha valakinek van jobb ötlete a bérlakásprogram helyett, szívesen fogadják a javaslatát.

 

A miniszter elmondásából az is kiderült, hogy célegyenesbe érkeztek a nyugdíjreform tartalmáról folyó tárgyalások, és a szaktárca már csak az utolsó számításokat dolgozza be a javaslatba. A reform elemei közül kiemelte az egyéni nyugdíjkorhatárt, ami 40 év (tehát 40 ledolgozott év után is nyugdíjba lehet vonulni), valamint a szülői bónuszt. A szülői bónusz egy korábban közölt változata arról szólna, hogy a munkaviszonyban lévő gyerekek közvetlenül nyugdíjas korú szüleiknek ajánlhatják fel két évvel ezelőtti bérük 5 százalékát (egy élő szülő esetén 2,5 százalékát). Ez a szülőknek cca. 30 eurós plusz bevételt jelentene (átlagban).

 

Krajniak szerint a szülői bónuszt már a liberális Richard Sulík gazdasági miniszter sem utasítja el, így nem tudni, mi kerül pontosan a végleges verzióba.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.