Nyitókép: Budapest, 2021. október 5., Roman Mikulec szlovák belügyminiszter beszél a visegrádi országok (V4) és Ausztria, valamint Szlovénia belügyminiszteri találkozója utáni sajtótájékoztatón Budapesten 2021. október 5-én. MTI/Illyés Tibor

 

A Visegrádi Csoport magyar elnöksége alatt, 2021. október 5-én rendezték meg az első budapesti belügyminiszteri konferenciát, ahol a visegrádi országok mellett Szlovénia és Ausztria is részt vett. A delegációk vezetői a tanácskozáson közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették az országaik közötti együttműködést.

 

A miniszterek egyetértettek abban, hogy a 2021 májusától Litvánia, Lengyelország és Lettország külső határain létrejött migrációs válsághelyzet, valamint az augusztusi afganisztáni tálib hatalomátvétel azonnali következményeket vonhat maga után a nyugat-balkáni illegális migrációs útvonalon. A jelenség kezelése, illetve a 2015-höz hasonló migránsválság elkerülése érdekében minél korábban szükséges összehangolt intézkedéseket hozni.

 

A delegációk megegyeztek abban, hogy támogatnak minden olyan erőfeszítést, amely az illegális migráció Unión kívül történő megállítását célozza, a származási, tranzit és célországokkal való szorosabb együttműködés révén. Kiemelték, hogy segíteni kell a nyugat-balkáni országokat abban a törekvésükben, hogy kiépítsék határvédelmi létesítményeiket és a megfelelően működő menekültügyi rendszereiket, valamint az afganisztáni, és általában minden új válságot is elsősorban helyben, illetve a régióban kell kezelni az érintett szomszédos országok támogatása, a humanitárius segítségnyújtás, illetve a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés által.

 

 hirdetes_810x300  
Budapest, 2021. október 5.
Aleš Hojs szlovén belügyminiszter (b2) beszél a visegrádi országok (V4) és Ausztria, valamint Szlovénia belügyminiszteri találkozója utáni sajtótájékoztatón Budapesten 2021. október 5-én. Mellette Jiri Novacek cseh belügyminiszter-helyettes (b), Pintér Sándor belügyminiszter (j3), Roman Mikulec szlovák belügyminiszter (j2) és Bartosz Grodecki lengyel belügyi államtitkár (j).
MTI/Illyés Tibor

 

Dr. Pintér Sándor magyar miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter a megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón megköszönte, hogy Ausztria folyamatosan részt vesz a magyar határvédelemben, Csehország 50 rendőrt küld erre a feladatra, Szlovéniával pedig közös járőrözéseket tartanak. Mint mondta, ez is azt mutatja, nem csak Magyarország védi az EU külső határait.

 

Aleš Hojs szlovén belügyminiszter a sajtótájékoztatón arról beszélt, meglepődött azon, mennyi illegális migráns érkezik Magyarországra naponta, és kiemelte, teljesen egyetért az elfogadott nyilatkozat tartalmával, hogy a határokat meg kell védeni. Szólt arról is, hogy nagyon jó volt eddig is az együttműködés a szomszédos országokkal, az EU-val és Magyarországgal a pandémia idején is.

 

Budapest, 2021. október 5.
Roman Mikulec szlovák belügyminiszter beszél a visegrádi országok (V4) és Ausztria, valamint Szlovénia belügyminiszteri találkozója utáni sajtótájékoztatón Budapesten 2021. október 5-én.
MTI/Illyés Tibor

 

Roman Mikulec szlovák belügyminiszter arról beszélt, a tanácskozáson egyetértés volt abban is, hogy elutasítják az illegális migráció politikai célú felhasználását, ahogyan azt Fehéroroszország csinálja. Hozzátette: fontos, hogy támogassák az Afganisztánnal szomszédos országokat és a tranzitországokat, hogy megvédhessék Európát a migrációtól. Fontosnak nevezte a schengeni övezet bővítését Romániával, Bulgáriával és Horvátországgal.

 

Jiří Nováček cseh belügyminiszter-helyettes elmondta: mindenki számára fontos, hogy ne ismétlődjön meg a 2015-ös migrációs válság. Felkészültünk a megoldások keresésére és arra, hogy ott nyújtsanak segítséget, ahol szükséges – mondta.

 

Budapest, 2021. október 5.
Pintér Sándor belügyminiszter (k) beszél a visegrádi országok (V4) és Ausztria, valamint Szlovénia belügyminiszteri találkozója utáni sajtótájékoztatón Budapesten 2021. október 5-én. Mellette Jiri Novacek cseh belügyminiszter-helyettes (b), Aleš Hojs szlovén belügyminiszter (b2), Roman Mikulec szlovák belügyminiszter (j2) és Bartosz Grodecki lengyel belügyi államtitkár (j).
MTI/Illyés Tibor

 

Bartosz Grodecki lengyel belügyi államtitkár is a V4-es közös fellépés szükségességét emelte ki az illegális migráció ellen. Mint mondta, ennek jó eszköze a most elfogadott közös nyilatkozat, amellyel az EU bel- és igazságügyi minisztereinek pénteki tanácsokozásán a visegrádi országok egységesen tudnak fellépni. Hozzátette: precedens nélküli, „hibrid háború” folyik Lengyelország ellen, Fehéroroszország kihasználja az illegális migrációt a nyomásgyakorlás érdekében.

 

kormany.hu, teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.