Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Peter Pellegrini ellenzéki képviselő (frakción kívüli, egyébként a parlamenten kívüli Hlas képviselője) védelmébe vette Peter Kažimírt, Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter pedig óvatosan kerülte direkt támadását. Kažimírt, aki egykor a Smer pénzügyminisztere volt, jelenleg pedig a Szlovák Nemzeti Bank elnöke, a héten korrupcióval vádolták meg.
A dolog azért is érdekes, mert miközben Ursula von der Leyen Szlovákiát minden problémája ellenére követendő példaként emelt piedesztálra a jogállamiság terén, addig Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke jelenleg egy korrupcióval vádolt nemzeti bankelnökkel kénytelen napi szinten kapcsolatot tartani.

 

Nem kevésbé demagóg az, ahogy Pellegrini Kažimír mellett érvelt, ha a belügyi felügyelőség által megvádolt négy NAKA-nyomozó visszatérhetett a munkájához, akkor a nemzeti bank elnökének sem kell távoznia posztjáról. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a NAKA nyomozóinak csak a vizsgálati fogságát szüntette meg a megyei bíróság, az ellenük felhozott vádak egyelőre megmaradtak, annak ellenére, hogy a megyei bíróság szerint őrizetbe vételük anno indokolatlan volt.

 

Míg a legtöbb kormánypárti politikus egyértelműen azt javasolja Kažimírnak, hogy mondjon le, addig Mária Kolíková viszonylag puha álláspontot képvisel. A Markíza hétvégi politikai műsorában úgy fogalmazott, hogy az NBS elnökének „komolyan fontolóra kellene vennie, hogy hivatalában marad-e”. Érdemes megemlíteni, hogy Kolíková igazságügyi államtitkárként dolgozott a Smer harmadik kormánya idején.

 

 hirdetes_810x300  

Kažimírra nézve František Imrecze (a Pénzügyőrség főigazgatója volt a Smer regnálásakor) tett terhelő vallomást, a jelenleg más korrupciós ügy miatt rács mögé ültetett Imrecze állítása szerint Kažimír 50 ezer euró készpénzt tartalmazó borítékot adott át neki, mintegy fizettségül azért, hogy egy bizonyos cég adóeljárását felgyorsítsák.

 

A volt smeres pénzügyminiszter tagadja a vádakat. Pellegrini pedig azzal érvel, hogy egyetlen egy „bűnbánó tanú” vallomására alapoznak a hatóságok Kažimír esetében. Ugyanakkor Pellegrininek is lenne mit megmagyaráznia. Az adóhatóságot érintő korrupciós ügyekkel kapcsolatban felmerült, hogy Pellegrini 150 ezer eurós csúszópénzre tehetett szert azért cserébe, hogy a Smer egyszínű kormánya idején felgyorsított egy jogalkotási folyamatot, hogy az zöld utat adjon egy adóhatósági közbeszerzésnek, amelyből Miloslav Výboh oligarcha is profitált.

 

Kolíková felvetett Pellegrininek, hogy mint képviselő, neki is van lehetősége visszaadni a mandátumát. Pellegrini azzal válaszolt, ő nem miniszter, hogy lemondjon a posztjáról.

 

A műsor egyik érdekes része volt, amikor az nézők által küldött kérdések egyike azt firtatta, Pellegrini nem érzi-e magát hülyén, amikor olyan embereket vesz védelmébe nyilvánosan, akik már beismerő vallomást tettek az ellenük felhozott vádak esetén. Pellegrini következetesen tagadta, állítása szerint egyik általa védelmezett személynél sem bizonyították még a bűnösséget.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!