Nyitókép forrása: SITA/Ľudovít Vaniher

 

Egyetlen másik országban sem akadályozza az oltakozást két korábbi kormányfő – hangsúlyozta Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes a közmédia 5 perc múlva 12 című politikai műsorában Peter Pellegrinire és Robert Ficora célozva. Kiemelte, hogy mindkét korábbi kormányfő elutasítja a kötelező oltás bevezetését, miközben ők vezették be azt a törvényt, amely kitiltja a kötelező védőoltásokkal nem rendelkező gyermekeket a óvodákból. Remišová szerint a beoltottaknak nagyobb szabadságot kellene biztosítani, mint a beoltatlanoknak.

 

Azért is kiritálta a két baloldali, most már ellenzékben lévő politikust, hogy járvány idején tömegrendezvényeket szerveznek, amelyeken nagyrészt a épp a veszélyeztetettebb idősebb korosztály képviselteti magát.

 

„Jelenleg az állam, de a politikusok feladata is, függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormánypárti politikusokról van szó, hogy meggyőzzék az embereket, védjék magukat, családjukat és Szlovákiát a vírustól”

 

fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

 hirdetes_810x300  

 

Remišová szerint a lockdown esetleges újabb bevezetése nem oldaná meg a járványhelyzetet, ezért a Za ľudí nem is fogja azt támogatni. Úgy véli, hogy a mostani járványhullám elsősorban a „beoltatlanok járványa”. Kiemelte, hogy tavaly Szlovákia tehetetlen volt a vírus terjedésével szemben, most azonban van vakcina, és csak az emberek személyes felelősségén múlik a döntés.

 

Szerinte a beoltottaknak több szabadságot kellene biztosítani, mint a beoltatlanoknak. Arra is emlékeztetett, hogy a kórházi ápolásra szoruló koronavírus-fertőzöttek 80 százaléka nem teljesen beoltott személy (nincs beoltva, vagy csak egy adag vakcinát vett fel).

 

Remišová jelezte, hogy a Smer kormánya idején bevezették azt a szabályt, hogy az óvoda látogatásának feltétele a kötelező védőoltások maradéktalan felvétele (ez egyébként a kanyarójárvány terjedésekor történt).

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.