Nyitókép forrása: SITA/Ľudovít Vaniher
Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter maradhat pozíciójában. A leváltására kezdeményezett bizalmatlansági indítványt a parlament csütörtöki ülésének mindössze 48 képviselő támogatta a jelenlévő 131-ből. Krajniak leváltását a Smer és az ĽSNS támogatta, valamint a frakciók kívüli képviselők zöme (például a saját frakcióval nem rendelkező Hlas). A frakción kívüliek közül nem támogatták az indítványt  a Za ľudí már nemlétező frakciójához tartozó képviselők, mint Jana Žitňanská, Juraj Šeliga, Alexandra Pivková, Ján Krošlák és Juraj Šeliga.

 

A Sme rodina, az SaS és az OĽANO az indítvány ellen szavazott (két képviselő lógott csak ki a sorból, ők tartózkodtak).

 

Az ellenzéki képviselők Krajniak visszahívására tett kísérletüket azzal indokolták, hogy az állami gazdaságtámogatási csomagból több millió euró kötött ki offshore cégeknél, amiért a munkaügyi miniszternek politikai felelősséget kellene vállalnia. Krajniak azzal védekezett, hogy épp azért derült fény a dologra, mert a belső ellenőrző szervek működnek, ő maga pedig azonnal cselekedett, amint fény derült a lopásra.

 

Az ellenzék szerint az állam által a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítésére életre hívott „elsősegély” elégtelen támogatás a vállalkozók, vállalkozások és a KKV számára. Krajniak emlékeztetett, hogy a minisztérium eddig 3,3 milliárd euró értékben támogatta a Szlovákia területén tevékenykedő vállalatokat. (Megjegyezzük, a koronaválság tavalyi kitörésekor a Smer és a Hlas először, valamint elsősorban a nyugati nagyvállalatoknak nyújtandó állami támogatást sürgette, és nem nagyon törődött a kis- és közepes vállalkozások sorsával – a szerk.)

 hirdetes_810x300  

 

Az ellenzék indoklásában csak elismételte konkrétumok nélküli retorikáját, miszerint a munkaügyi miniszter a jelenlegi kormány részeként „szisztematikusan leépíti a szociális állam alapvető pilléreit”.

 

A parlament 50. rendkívüli ülése még szerdán kezdődött, majd az este csütörtökre napolták el, és reggel szavaztak a képviselők a bizalmatlansági indítványról.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!