Nyitókép forrása: SITA/Alexandra Čunderlíková

 

„Talán elmegy a saját rancsára, Ausztráliába. (…) Többször is mondta nekem, hogy ez az utolsó minisztersége, és a következő választások után távozik, Ausztráliába, és megmutatta nekem, hol van pontosan Perth melletti rancsa” – mondta a tavaszi kormányválság idején Igor Matovič akkori kormányfő, akit a SaS és pártelnök, Richard Sulík (illetve Mária Kolíková) próbált épp megbuktatni és a kormányátszervezést kikényszeríteni. Akkor Sulík annyit válaszolt: „Először Mongóliába küld, most Ausztráliába, de én Szlovákiában maradok, én kormány átszervezést akarok”. Azóta kiderült, hogy a rancs létezik, hogy Sulík egy vállalkozás mögé rejtette, és hogy nem kívánja kommentálni a rancs értékéről szóló kérdéseket.

 

Perth Nyugat-Ausztrália fővárosa, a kontinensország ötödik legnagyobb városa. Valahol ennek közelében van Richard Sulík SaS-es pártelnök sokat emlegetett rancsa, amelyet nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában sem. A törvény betűjét egyébként betartotta, ugyanis a rancs birtokosa nem ő, hanem egy vállalkozás, és ezért nem kellett közzé tennie további részleteket. A szándék azonban, hogy elrejtse a birtokot, önmagáért beszél. Ráadásul az sem világos, hogy mekkora értéket képvisel a rancs, márpedig egy politikusnál ilyen esetben mindig adódik a kérdés, hogy törvényes keresetéből telt-e ilyen ingatlanra.

 

A SME balliberális napilap beszámolója szerint Sulík annyit árult el, hogy 2019 év végén vásárolta a birtokot, amelyhez nagyjából félmilliós kölcsön is kapcsolódik. Sulík két pozsonyi lakására vett fel jelzálogot. A liberálisok elnöke a leváltására összehívott parlamenti ülésen elmondta, hogy a rancsot megvásárló vállalkozásban harmadmagával szerepel tulajdonosként, két társa nevét pedig nem adja ki, mert a „nyilvánosság számára nem ismert nevekről” van szó.

 

 hirdetes_400x285  

Azt is elmondta, hogy nyugdíjas éveire készül az ausztrál birtok megvásárlásával, azt tervezi ugyanis, hogy az északi félteke hideg hónapjaiból hármat-négyet majd ezen a rancson tölt. Azt azonban nem árulta el, hogy pontosan mennyit is ér a birtok, sem azt, hogy ő mennyit fizetett érte.

 

Totális információzárlat és terelés az összeg kapcsán

 

A lakásai elzálogosításából nehéz következtetni az összegre. Sulík pozsonyi exkluzív, Kis-Kárpátokra néző luxuslakásának piaci értéke 436-666 ezer euró között mozoghat. De ez csak egyik a tulajdonában lévő ingatlanok közül, van két másik lakása az Óvárosban is, a Pénzügyminisztérium közelében – Sulík már politikai karrierje kezdetétől a pénzügyminiszteri posztot akarja megszerezni, ám még a kormányválság árán sem sikerült rátennie a kezét, a posztot jelenleg Igor Matovič tölti be.

 

Tény, hogy Sulík viszonylag sikeres vállalkozóként került a politikai életbe. Ő alapította a Fax Copy vállalatot, amelynek 50 százalékos tulajdonrészét 3,3 millió eurónak megfelelő szlovák koronáért adta el a 2000-es években. Az OLO hulladékkezelési vállalat is az ő érdekeltségébe tartozott, anyagi nehézségei tehát nemigen voltak.

 

Ennek ellenére a rancsot elrejtette a nyilvánosság elől. 2019 novemberében vett fel hitelt, ami ugyan megjelent a vagyonnyilatkozatában, de arra hivatkozva, hogy a rancsot birtokló cégben csak egyharmados tulajdonrésszel rendelkezik, a birtok értékéről nem közölt információt.

 

Törvénymódosítás orvosolhatná a dolgot

 

Pedig annakidején Sulík is ott tüntetett a Bonaparte luxuskomplexum előtt, ahol Robert Fico tartott fenn egy luxuslakást erősen vitatható feltételek mellett. Sulík most azokra a kérdésekre sem reagál, amelyek azt firtatják, hogy szerinte milyen üzenete van annak, hogy titkolózik a birtok kapcsán.

 

Az ellenzék persze támad, pedig Peter Pellegrini sem tudott érdemben magyarázatot adni 410 ezer euróért megvásárolt pozsonyi lakása kapcsán, annak értéke ugyanis épp csak belefért a törvényes keresete által behatárolt keretbe.

 

Az ingatlanok Sulík által is alkalmazott elrejtése jelenleg még törvényes kereteken belül van. A törvényt persze meg lehet változtatni, kérdés, hogy egy olyan kormánynak sikerülne-e, ahol a második legerősebb párt élén épp az a politikus áll, aki miatt a módosításra szükség volna.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.