Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Robert Fico és a Smer egyre nagyobb népszerűségnek örvend, bár tény, hogy a közelmúltban róla kiderült kínos részletek nyilván nyomot hagynak a Smer pártpreferenciáján. Jelen állás szerint azonban agresszív,  oltásellenes és már-már burkoltan vírustagadó retorikájával a jobbszélen tud szavazatok gyűjteni.

 

A Smerről érdemes tudni, hogy 2005 óta azért folytat szlovák nemzeti politikát, hogy egyébként SNS-szel szimpatizáló szavazókat tartson magánál.  A Gorilla-felvételeken Fico ezt úgy magyarázta anno Haščáknak, hogy ha nem lenne nemzeti politikája a Smernek, akkor az SNS akár 15 százalékot is szerezhetne. Az egy másik kérdés, hogy az egyszínű Smer-kormány 2012-2016 között gyakorlatilag totálisan parkolópályára tette a nemzeti-nacionalista retorikáját, és azóta is csak akkor húzza elő a talonból, amikor épp figyelemelterelésre van szüksége.

 

A 2016 után Robert Ficoék az SNS-szel kerültek egy kormányba, a Sieť felbomlott, a Most-Híd politikailag jellegtelen bólogató partnerként működött. Ficoék tudták, hogy ennyi idő kormányzás után új szavazókat kell keresniük. Jobboldalon akkoriban az ĽSNS igen erősnek bizonyult, és őket Fico valószínűleg nem is akarta gyengíteni. Ugyanis a puszta létük aduász volt a Smer kezében, amivel sakkban tarthatta koalíciós partnereit: ha nem tetszik, bukik a koalíció, a Smer pedig összefog a szélsőjobboldallal. Az egy másik kérdés, hogy tényleg megtette-e volna, tény azonban, hogy partnerein emiatt nagy volt a nyomás, hogy ne húzzák ki a gyufát.

 

 hirdetes_810x300  
Csak a másik kárára tudnak tovább nőni…

 

Mára az SNS a Smerrel közös, négy évig tartozó kormányzással gyakorlatilag a megsemmisülés szélére sodorta magát. Az mumus szerepét játszó ĽSNS pedig Kotleba személyi kultuszától megfáradva ma már szintén egyre tűnik tényezőnek, és könnyen meglehet, hogy a következő választások után ki is esnek a pikszisből.

 

Helyüket átvette a Republika. Korábban már írtunk róla, hogy a Republika magasabb végzettségű jobb és baloldali szavazókat szólít meg nagyobb sikerrel. Szeptemberben 6,8 százalékig jutottak a Focus felmérései szerint, ám októberben a látványos szárnyalásnak vége szakadt, és már csak 5,5 százalékot kaptak a közvélemény-kutató ügynökségtől. Ennek oka a Smer retorikája.

 

Milan Uhrík, a Republika elnöke, és Robert Fico is kétségbe vonják az oltást, de tiltakoznak a korlátozó intézkedések ellen is, tüntetéseket hívnak össze, totális káoszt és a jogállam tiprását emlegetik. Épp ezért, mindkét párt csak a másik kárára tud erősödni. Ez sem véletlen. A Republika szavazóinak egy jelentős része vélhetően egykori Smer-szavazó, akinek elege lett Fico álszociáldemokrata, korrumpálódott és toxikus politikusokkal teli kormányzásából. Nyilván, Pellegrini egyre inkább balliberálissá puhuló Hlas-ja nem vonzotta őket, így maradt a határozottabb, keményebb hangvételű Republika.

 

Az Aktuality.sk beszámolója szerint a Republika szavazóinak 10-20 százaléka másodjára a Smerre szavazna, ha két voksot adhatna le a választásokon.

 

Kormányalakítási megfontolások

 

A Republika számára a Smer azonban ugyanaz lehet, mint a liberálisok számára a Hlas: esély a kormányzásra. Épp ezért, valószínűleg Uhríkék nem Fico kárára akarják majd növelni népszerűségüket, inkább megpróbálják elcsábítani az ĽSNS megmaradt szavazóinak zömét. A dilemma abban áll, hogy az ĽSNS választóinak fele még másodjára sem szavazna a Republikára.

 

Ennek hátterében az ĽSNS politikai sajátosságait kell látni: már megalakulásánál is azért aratott el meglepően nagy sikereket, mert nemszavazókat sikerült újra az urnákhoz csábítania. Egy részük ma úgy véli, hogy ha a ĽSNS-re nem szavaznának, akkor semelyik másik párt sem jöhet szóba.

 

A lényeg az, hogy a szlovák nacionalista és vagy szocialista szélsőséges választókért folyó harc még nem zárult le. És közben nagyon sokan próbálják kifogni a szelet a Smer vitorlájából. Például az SaS, amely néhány hónap szünet után az ősz beköszöntével ismét magyarellenes húrokat penget Ivan Korčok külügyminiszter tolmácsolásában. A Smer felemelkedése ugyanis veszélyezteti a liberálisok kormányalakítási ambícióit.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!