Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter facebook-bejegyzésben támadta a Regiánális Közegészségügyi Hivatalokat, amiért azok a járványhelyzetre való tekintettel több járásban is bezárták az iskolákat.

 

„Ha az iskolában rossz a járványhelyzet, a Közegészségügy bezárhatja. Ennek van értelme. Jelenleg azonban a másik véglet érvényesül. A Közegészségügy minden iskolát bezár a járásban, tekintet nélkül arra, hogy abban az oktatási intézményben jó vagy nem jó a helyzet”

 

írta Gröhling. A miniszter leginkább azt nehezményezi, hogy olyan iskolákat is távoktatásra kényszerítenek, amelyekben nics karanténba kerülő osztály. Azzal érvel, hogy nem az a célszerű, ha a gyerekek otthon maradnak, hanem ha minél többen beoltatják magukat. Felhozta azt is, hogy a környező országok egyikében sem zárták még be az iskolákat országos szinten. Azt azonban nem tette hozzá, hogy az általa emlegetett országokban jóval magasabb az oltottsági arány.

 

A liberális oktatási miniszer a járványszakértők egyértelmű javaslata ellenére sem támogatta az iskolák átmeneti (egy hetes) bezárását bő egy héttel ezelőtt. Az SaS pedig ennek érdekében élt a vétójogával a koalíciós tanácson. Annak ellenére, hogy az iskolák nyitvatartása 20-25 százalékkal növeli a lakosság mobilitását és ezzel a vírus terjedésének kockázatát.

 hirdetes_400x285  

 

A járványszakértők korábban kifejtették, hogy más járványok (pl. influenza) példáin már régóta tapasztalják, hogy egy rövid „influenzaszünet” sokat segít a járványhullám letörésében. Azt is hangsúlyozták, hogy amikor az iskolában megjelenik a rendkívül fertőző koronavírus-fertőzés, akkor már késő. 

 

Az oltakozás növeléséről szóló érve Gröhling részéről eléggé sántít, az ugyanis csak hetekkel később mutathatná csak meg a hatását – szemben az iskolák bezárásával.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!