Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

A TV JOJ tévécsatorna számára készített legújabb közvélemény-kutatás szerint továbbra is a HLAS a legnépszerűbb politikai párt Szlovákiában, őt pedig az SaS követi, ám a Smer egyre közelebb van a liberálisokhoz, már csak néhány tizedszázalék hiányzik, hogy megelőzze őket. A Szövetség-Aliancia az AKO mércéje szerint novemberhez (4,2 százalék) képest decemberben gyengült (3,7 százalék).

 

Ha most lennének a választások, akkor az AKO szerint azt a HLAS nyerné meg 19 százalékkal. Peter Pellegriniék álltak már jobban is, főleg a pártelnök feltételezett korrupciós ügyekben vállalt szerepéről szóló hírek előtt, ám még ez is erősödésnek számít a novemberi 18,5 százalékhoz képest.

 

A második helyen az SaS debütálna 13,9 százalékkal, amely novemberhez képest szintén erősödött. Richard Sulíkéknak kétségkívül politikai tőkét jelent, hogy a járványintézkedések ellen foglalnak állást, és a kormány belső ellenzékeként kettős beszédet folytatnak. Ám nem biztos, hogy sokáig örülhetnek a második helynek.

 

 hirdetes_810x300  

Nyomukban ott liheg a Smer, amelyet épp a liberálisok hoztak helyzetbe azzal, hogy ott gáncsolták a kormány járványmegelőzési és korrupció elleni harcát, ahol tudták. A Smer így most 13,7 százalékon áll, vagyis mindössze 0,2 százalékpont a lemaradása az SaS mögött.

 

Negyedik helyen az OĽANO jutna be a törvényhozásba, novemberhez képest Igor Matovič pártja gyengült (legalábbis az AKO szerint), 9,7 százalékról 9 százalékra.

 

Az AKO parlamentbe mérte a balliberális Progresívne Slovenskot is, méghozzá az ötödik legerősebb parlamenti pártként 8,6 százalékkal. A Sme rodina már csak hatodik lenne 6,5 százalékkal (szintén csökkent novemberhez képest).

 

Parlamentbe jutna a KDH 6 százalékkal (erősödött), és a baloldali és szélsőséges vonásokat is mutató Republika is 5,9 százalékkal.

 

Az Aliancia következne, ám 3,7 százalékkal az AKO nem mérte őket a parlamentbe.

 

Az SNS 3,6 százalékon, a Kotleba-féle ĽSNS 3,4 százalékon, a Za ľudí 2,4 százalékon, a Smer szatellitpártja, a Dobrá Voľba pedig 2,2 százalékon áll.

 

 

Ami a potenciális kormánykoalíciókat illeti, nem meglepő módon gyakorlatilag nulla esély van jobboldali és konzervatív koalíció létrejöttére. Ugyanakkor a liberálisoknak sincs okuk az örömre, ugyanis a HLAS viszonylagos gyengélkedése miatt nem lenne meg a szükség többsége egy HLAS-SaS-PS koalíciónak - épp 75 mandátumot jósol most az AKO. A dolog pikantériája, hogy ha kormányozni akarnak, szükségük van egy negyedik szövetségesre is, választék viszont nem nagyon van. A Smert és a Republikát az előéletük miatt valószínűleg elutasítanák, viszont így már csak a Sme rodina marad (ami a PS-nek lenne elfogadhatatlan), illetve a két konzervatív párt, az OĽANO és a KDH.

 

Ellenben egy HLAS-Smer-Sme rodina-Republika formációnak 83 mandátuma lenne. Az más kérdés, hogy egy négypárti koalíció hogyan lenne képes a gyakorlatban is működni. Ezzel kapcsolatban azonban érdemes megemlíteni, hogy a HLAS és a Smer egykor egy párt voltak...

 

 

Körkép.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!