Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

A 2021-es évben összesen 33 parlamenti ülést hívtak össze, ebből 26 volt rendkívüli. Ugyanakkor nem mindegyiket tartották meg, néhány rendkívüli ülés programját a képviselők nem szavazták meg, és ilyen esetben nem is lehet megnyitni az ülést.

 

Idén egyébként több parlamenti ülést tartottak, mint 2019-ben (18, amiből egy ünnepi volt) és 2020-ban (összesen 22).

 

A legtöbb esetben a járványhelyzet indokolta a parlament összehívását, már az év elején, január 12-én a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szavaztak a képviselők, egy nappal később pedig már egy olyan törvénymódosítás került beterjesztésre, ami aztán lehetővé tette az oltások beadását az orvosi rendelőkön kívül is.

 

 hirdetes_810x300  

Április végén, május elején a parlament a tavaszi koalíciós válságot követő kormány átszervezésről tárgyalt, Igor Matovič addigi kormányfő helyet cserélt Eduard Heger pénzügyminiszterrel. A Heger kormány programjának elfogadásával kapcsolatos parlamenti vita több napig tartott, és több mint 40-en szólaltak fel vele kapcsolatban.

 

Május végén a képviselők az állami csúcsvezetés titkos találkozójáról vitáztak. A találkozóra a SIS egyik biztonságosnak ítélt épületében került sor, és csak sejtések vannak arról, pontosan miről is esett szó az államapparátus legfelesőbb vezetői (kormányfő, államfő, miniszterek, rendőrség, titkosszolgálat) között.

 

Az ellenzék az év folyamán számos, főként miniszterek leváltását kezdeményező rendkívüli ülést hívott össze. A legtöbb alkalommal Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter ellen nyújtottak be bizalmatlansági indítványt, a nyár folyamán azonban sorozatosan kudarcot vallottak a szavazást illetően, és Mikulec pozíciójában maradt.

 

Bizalmatlansági indítvánnyal az év folyamán Mária Kolíková (korábban Za ľudí, most SaS) igazságügyi miniszter is találkozott, őt családtagjai kétes üzleti praktikái miatt vették elő, valamint Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi minisztert is megpróbálták leváltani, miután egy belső ellenőrzés feltárta, hogy a minisztérium által nyújtott válsághelyzeti támogatásból offshore cégek is részesültek (cca. 24 millió euróról volt szó). Az ellenzék júniusban akarta kikényszeríteni Igor Matovič akkor már pénzügyminiszter leváltását, októberben pedig Richard Sulíkot célozták meg – sikertelenül.

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!