Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter, exkormányfő kijelentette, hogy a mostani járványhullám lecsengése után ideje kiértékelni Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter teljesítményét, akit Matovič már a kezdetektől keményen bírál. Bár Lengvarský hivatalosan az OĽANO jelöltje, állásfoglalásaiban és tetteiben sokkal inkább a liberális narratívát követi. Az érem másik oldala, hogy Lengvarský Marek Krajčí helyét foglalta el, akit Matovičcsal együtt mozdítottak el funkciójából a tavaszi kormányválság idején.

Matovič szerint Lengvarský alábecsülte az oltási kampány elindításának fontosságát, bár vannak olyan körülmények, amelyeket nem lehet neki felróni.

 

„A járványhullám lecsengése után kiértékeljük, hogy Lengvarský működése az egészségügyi miniszteri poszton továbbra is megfelelő-e”

 

fogalmazott, hangsúlyozva, hogy „a harc közepén leváltani az tábornokot” nem lenne helyénvaló.

 

 hirdetes_400x285  

„Úgy gondolom, hogy súlyosan alábecsülte az oltási kampány fontosságát. Amikor az egészségügyi minisztérium rendelkezésére bocsátottuk a forrásokat, több mint három hónapig tartott, amíg a kampányt elindították, és olyan nevetséges kampányt indítottak el, ami szinte semmilyen hatással nem volt az oltási hajlandóságra”

 

mondta Matovič, hozzátéve, hogy a miniszter munkáját aszerint is megítélik majd, hogy Szlovákia mennyire maradt le az uniós átoltottsági szinttől.

 

„Úgy vette át országot, hogy Szlovákia a hetedik legátoltottabb ország volt akkor az EU-ban, jelenleg viszont a harmadik legrosszabb az oltottak arányát tekintve. Ez összegzi a lényeget. Vannak dolgok, amikor Lengvarský tehet, vannak, amelyekről nem”

 

emelte ki Matovič. Mint mondta, az egészségügyi miniszter arról nem tehet például, hogy az ellenzék ellenkampányt indított az oltás ellen.

 

A pénzügyminiszter kedden arról is beszélt, hogy az Omikron-variáns megjelenése miatt könnyen újabb hullám érkezhet Szlovákiába. Nem helyeselte a vállalkozói egységek túl korai megnyitását sem.

 

„Az ünnepek alatt megnyitott vállalkozói egységek nagy kockázatot jelentenek majd. Kissé tartok tőle, hogy rövidtávon ez amolyan mulatság lesz a Titanic fedélzetén, január közepén pedig majd örülünk, hogy van minek örülni. Attól tartok, hogy az Omikron teljes erővel robban be a gyengén átoltott Szlovákiába, akár egy cunami, és megint arra kényszerít bennünket, hogy még csak ne is álmodjuk a járványintézkedések enyhítéséről”

 

mondta.

 

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök egyébként kevésbé kritikusan fogalmazott Lengvarskýval kapcsolatban, szerinte nem feltétlenül kell elmozdítását napirendre tűzni. Mint mondta, Legnvarský katona módjára vezeti az egészségügyi minisztériumot, járvány idején pedig kemény intézkedésekre van szükség. Hangsúlyozta, hogy nem csak egészségügyi, hanem gazdasági szempontból is túl kellene élni a járványt. Azt is elmondta, hogy szerinte két kulcsfontosságú miniszteren múlott a dolgok alakulása:

 

„Kettőn áll a vásár, két felelős miniszter van. Az egyik Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter, akinek a gazdaság egészségét kell megvédeni, és az egészségügyi miniszter, aki ezt egyensúlyba hozza az egészségügyi rendszer túlélése és az egészségvédelem érdekében”

 

mondta.

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!