Kornél, Soma
  • HUF: 400.10
  • USD: 1.04
  • 21 °C
  • 36 °C

Hirdetés (X)

politika

Kolíková marad. Sulík állítja, a választási eredmények senkit nem érdekelnek. Matovič szerint az SaS-nek döntenie kell

Az SaS-nek csak látszólag van oka a magabiztosságra

Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Hiába vannak ünnepek, a koalíciós pártok között se vége se hossza a vitáknak, ezúttal ráadásul nem is a járvánnyal kapcsolatos feszültségpontok kerültek előtérbe. Igor Matovič, az OĽANO elnöke egy héten közölt interjúban arról beszélt, hogy Mária Kolíková (korábban Za ľudí, majd átigazolt az SaS-hez) és vele az SaS jogtalanul “bitorolja” az igazságügyi minisztériumot is, mivel a koalíciós szerződés értelmében csak három tárca jár a liberális pártnak. Richard Sulík az SaS elnöke természetes védelmébe vette Kolíkovát, aki méltó szövetségnek bizonyult tavasszal a kormány megbuktatási kísérletekor. Sulík ráadásul azt találta mondani, hogy “választások eredménye”, amely alapján a tárcák elosztását meghatározta a koalíciós szerződés, “már senkit sem érdekel”.

 

Az egész történet több szálon is fut, hiszen Igor Matovič kemény kiritkával illette az SaS-t, amely saját kormányát “folyamatosan politikai haszonszerzés céljából támadja”. Az előrehozott választásokat lehetővé tevő népszavazás kapcsán is egymásnak feszülnek a pártok, újabban pedig Richard Sulík szociológusokkal, gazdasági szakemberekkel és pedagógusokkal hígítaná fel a Járványszakértők Tanácsát.

 

Ez utóbbi felvetés azért is érdekes, mert az SaS a második hullám idején azzal vádolta a többi kormánypártot, hogy nem veszik figyelembe a szakértők javaslatait. Később kiderült, hogy maga az SaS volt az intézkedések akadályozó tényezője, az utóbbi időben pedig látványosan szembe helyezkedik a járványszakértők tanácsának népszerűtlen döntéseivel. Az SaS egyébként más fronton is megpróbálja aláásni a koalíció egységét.

 

Fittyet hányva a küszöbön álló negyedik hullámra, Sulík olyan narratívát kezdett beépíteni a nyilatkozataiba, miszerint valójában nincs szükség a Boris Kollár vezette Sme rodinára a koalícióban, tekintve, hogy “kulcsfontosságú reformokat akadályoz meg”. Magyarul: Sulík eddig is módszeresen gyengítette koalíciós partnerei pozícióit, leváltatta a kormányfői posztból Matovičot, helyére pedig a puha álláspontot képviselő Eduard Heger került, szétszakította a Za ľudít azzal, hogy befogadta Kolíkovát, aki így megőrizhette miniszteri posztját, és most a Sme rodinát próbálja kitessékelni a kormányból, ami egyértelműen liberális dominanciát jelentene a koalícióban.

 

Az SaS-nek csak látszólag van oka a magabiztosságra

 

Paradox módon, Sulík azzal érvel, hogy a Sme rodina ne akarjon a kormányban lenni, ha akadályozza a kulcsfontosságú reformokat, másrészt azonban azt is fel lehetne vetni, hogy Sulík se akarjon egy olyan kormányban lenni, amelynek járványkezelését minden alkalommal és minden eszközzel akadályozza és bírálja. Ez azonban eléggé rávilágít a liberálisok gyengeségeire is.

 

A népszerűtlen döntésekből ugyanis sikeresen kivonták magukat – kivételt csak Branislav Gröhling jelentett, mikor elutasította a szakértők által javasolt egy hetes iskolabezárást, hogy végül több hétre kelljen kényszerűségből távoktatást bevezetnie. Az SaS pártpreferenciái viszonylag magasan vannak, 12-15 százalékon. Ugyanakkor semmilyen pozitív eredményt nem tudnak felmutatni azon kívül, hogy Sulík méregdrága kiállításokon vett részt. A felmérésekben olvasható 12-15 százalékos népszerűség éles helyzetben, egy választáson valószínűleg ugyanúgy egyszámjegyűvé olvad, ahol 2020-ban történt. E tekintetben egy előrehozott választások nem sok jóval kecsegtetnének az SaS számára.

 

Ugyanakkor a kormányon belüli pozíciói erősek, a képviselők számát tekintve (19) a második legerősebb párttá lépett elő. Mária Kolíková igazságügyi miniszter pedig épp azért őrizhette meg posztját, mert ha el akarnák mozdítani, az SaS a koalíciós szerződés megnyitását követelné, amennyiben pedig megnyitják, akkor elvileg a második legerősebb pártnak járna a házelnöki poszt (ami most Boris Kolláré) és a titkosszolgálat vezetőjének jelölési joga (ez a Sme rodináé volt eddig).

 

Fittyet hánynak a koalíciós szerződésre

 

Ettől független Matovič nem téved, mikor arról beszél, hogy az SaS megsértette a jelenleg hatályos koalíciós szerződést, Kolíková immáron SaS-es politikusként pedig olyan tárca élén áll, amely valójában a Za ľudíhoz tartozna.

 

Matovič ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy

 

“az SaS úgy döntött, figyelmen kívül hagyja ebben a kérdésben a koalíciós szerződést. Ez elég különös, mert mindig arról beszélnek, a szerződéseket be kellene tartani. Jelenleg abban az állapotban vagyunk, hogy a koalíciós szerződés kulcsfontosságú részeit az SaS ignorálja, a partnerektől pedig azt követeli, hogy minden mást maradéktalanul tartsanak be”

 

mondta. Hozzátette, hogy Kolíková tisztában van azzal, hogy erőnek erejével tartják őt pozícióban a választási eredmények és a koalíciós szerződés ellenére. Ráadásul, hiába lett az SaS a második legerősebb párt, a képviselők száma alapján is csak három miniszteri poszt járna neki:

 

“Az SaS arról beszél, hogy a képviselői száma alapján kellene elosztani a miniszteri posztokat, de akkor is csak három tárca jutna neki. Ezt a problémát meg kell majd oldani. De itt nem Mária Kolíkováról van szó, az SaS-nek kell eldöntenie, hogy melyik minisztériumot adja fel, hogy betartsa a koalíciós szerződést”

 

mondta Matovič.

 

Kollár óvatoskodik

 

Kollár, a fentebb már említett okok miatt, nagyon óvatosan nyilatkozott Kolíková és Sulík kapcsán. Mint mondta, nem fog nyomást kifejteni Kolíkovára a poszt feladása céljából, állítása szerint azért, mert úgy sem az ő pártja kapná meg a pozíciót. Valójában inkább a jelenlegi posztok elvesztésétől tart. Ennek ellenére azt elismeri, hogy a koalíciós szerződést jelenleg az SaS nem tartja be, de rögtön hozzá is teszi, hogy ez ma nem a legfontosabb kérdés.

 

Richard Sulík erre kijelentette, hogy Mária Kolíková az igazságügyi miniszter, és sehova sem távozik, majd belengette a koalíciós szerzősé megnyitásának lehetőségét.

 

“Mária Kolíková nem távozik a pozíciójából. Miért menne el? Előkészítette az törvényszéki reformot, nagyon jól dolgozott, a kormány talán legproduktívabb miniszteréről van szó”

 

mondta Sulík.

 

Minden oldalon lépéskényszer van

 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a bíróságok reformjához jelenleg nincs meg a szükséges többség, mert a Sme rodina és az OĽANO sem elégedett Kolíková munkájával. Reform nélkül persze késhetnek az uniós újjáépítési alapból érkező milliárdok is, tehát minden párton hatalmas a nyomás az előrelépés irányába. Kolíkovának a siker érdekében kompromisszumot kellene kötnie, ám ez aligha szakmai részletekről szólna, sokkal inkább arról, hogy Kollár és a Sme rodina a koalíciós szerződés megnyitása esetén se vessze el pozícióját. És talán arról, hogy az SaS mondjon le egy miniszteri posztról.

 

Sulík persze igyekszik emelni a tétet, és nemrég kijelentette, a választások eredménye már senkit sem érdekel.

 

A játszmában az SaS szövetségesre talált Zuzana Čaputová államfőben, aki keményen bírálni kezdte Eduard Heger kormányfőt, azt a benyomást keltve, hogy egyedül az OĽANO felelős a koalíción belüli széthúzásért – és ezzel új frontot nyitott a reformokért, de főleg a kulcsfontosságú posztokért folytatott harcban. Kolíková ugyanis vezető szerepet kapott volna abban az ügyvivő kormányban, ami akkor alakult volna meg, ha Richard Sulíknak és neki sikerült volna megbuktatnia tavasszal a kormányt. Remišová azonban közbelépett, Matovič pedig helyet cserélt Hegerrel, így kénytelenek voltak megelégedni a félsikerrel.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket