Nyitókép forrása: TVNOVINY.sk/Martin Lachkovič

 

A DCA védelmi paktum Szlovákia számára előnyös – jelentette ki Ján Budaj (OĽANO) környezetvédelmi miniszter a Markíza televízió Na telo (Testre szabva) című politikai műsorában, ahol Peter Pellegrini (HLAS) ellenzéki képviselővel ütköztette véleményét.

 

„Szlovákia, köszönhetően a védelmi megállapodásnak, a NATO szövetségi rendszerének még szilárdabb tagjává válik. (…) Az Egyesült Államok pedig még a Pellegrini-kormány ideje alatt köttetett szerződés keretében vadászgépeket ad el nekünk”

 

mondta Budaj.

 

Pellegrini erre reagálva kijelentette, hogy a jelenlegi helyzetben a HLAS nem fogja támogatni a DCA szerződést a parlamenti szavazás során. Pellegrini szerint Szlovákia „kiegyensúlyozatlan” helyzetbe került, amiből az USA-val szembeni alárendeltség is lehet.

 hirdetes_810x300  

 

„Úgy hisztériázik, mint ahogy az SNS csinálta”

 

2019-tavaszán ugyanakkor a Pellegrini vezette kormány még igyekezett átvinni a parlamenten az akkori amerikai szerződéstervezetet. Csak az SNS ellenállása miatt akadt meg a dolog, és csak azért, mert a szlovák nemzetiek által vezetett védelmi minisztérium nem merte bevállalni, hogy az amerikai vadászgépek után még egy amerikai haderő jelenlétét lehetővé tevő szerződést is tető alá hoz.

 

„Maga úgy hisztériázik, mint a maga kormánya idején az SNS csinálta. Akkor önnek igaza volt, mikor azt mondta, hogy bohóckodnak”

 

mondta Budaj, hangsúlyozva, hogy az USA nem hozhat semmilyen tömegpusztító fegyvert sem Szlovákia területére, és hogy ugyanilyen szerződést kötöttek a lengyelek és a magyarok az amerikaiakkal.

 

Pellegrini szerint a magyar szerződés feltételei jobbak, mint amit a szlovák külügyminiszter és védelmi miniszter mutatott be, Budaj pedig azt állította, hogy a magyaroké ugyanolyan. (Valójában nem ugyanaz, a szlovák verziónál a magyar jóval megfontoltabb szövegezésű, és több mozgásteret biztosít a magyar félnek – a szerk.)

 

A vita során Pellegrini igyekezett nem átlépni azt a határt, amivel már kétségbe vonná Szlovákia NATO-tagságának elsőbbségét, ezért enyhített a hangnemén. Emlékeztetőül: a liberális pártok a következő választások után igen nagy valószínűséggel a HLAS-szal terveznek kormányt alakítani, így Pellegrininek „szalonképesnek” kell maradnia…

 

Žilinka oroszországi útja

 

Budaj és Pellegrini vitájában téma volt Maroš Žilinka főügyész tervezett oroszországi útja, ami elég sok kritikát váltott ki. A teljes képhez hozzátartozik, hogy Žilinka korábban határozottan nem javasolta a DCA szerződés elfogadását, és 35 ponton kifogásolta a szövegezését. Mivel ezt a Facebookon tette, politikai álláspontot vállalt fel főügyész létére.

 

„Žilinka beleavatkozik a diplomáciába, de nem Szlovákia nevében. Még álmomban sem gondoltam volna, hogy az orosz érdekek képviselője lehet. Ha azzá válik, mi, hazafiak, biztosan foglalkozni fogunk vele”

 

mondta Budaj.

 

Pellegrini nem lát problémát abban, hogy a főügyész (még a V4-en belül is egyedüli főügyészként) részt vesz az orosz ügyészség ünnepségén.

 

„Ugyanígy elmenne a Fehér Ház ünnepségére, vagy fogadná el az európai főügyész meghívását is”

 

mondta Pellegrini. Mikor szembesítették vele, hogy az orosz főügyész szerepel az uniós szankciós listán, amit Szlovákia is megszavazott, azzal hárított, hogy túl nagy feneket kerítenek Žilinka orosz útjának.

 

Pellegrini kiállt egykori főnöke mellett

 

Szóba került Robert Fico is, aki szilveszter előtt videóbejegyzésben kritizálta Vladimír Lengvarský egészségügyi minisztert, amiért külföldre (Ománba) utazott üdülni. A kritika alapvetően jogos lenne, ha Fico a videóbejegyzést nem épp Jordániában készítette volna, elhallgatva a tényt, hogy ő is külföldön van.

 

A képmutató politikai húzással kapcsolatban Pellegrini volt pártvezére mellett foglalt állást. Azzal védte Ficot, hogy ő jelenleg nem tagja a kormánynak, és oda megy szabadságolni, ahova akar, Lengvarský pedig a Tátrában is pihenhetett volna.

 

tvnoviny.sk, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!