Nyitókép forrása: ta3.com

 

A parlament csütörtökön dönt Robert Fico (Smer) ellenzéki képviselő, egykori kormányfő rendőrségi letartóztatásának engedélyezéséről. A volt miniszterelnököt bűnszervezet alapításával, támogatásával és vezetésével vádolják. Mivel parlamenti képviselő, a törvényhozésnak kell jóváhagynia letartóztatását. Gyimesi György (OĽANO) a TA3-nak azt nyilatkozta, hogy még nem döntött, hogyan fog szavazni.

 

„Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy fontosnak tartom az ártatlanság védelmének elvét. Én a politikába nem vérben úszó szemekkel érkeztem, és ezt az esetet a kezdetektől nagyon figyelmesen követtem.”

 

fogalmazott Gyimesi. Hozzátette, hogy elolvasta a Ficoval kapcsolatos ügyről szóló határozatot és az esetről szóló más információkat, amely alapján majd dönt, hogyan szavaz. Egyelőre még nem határozta el magát száz százalékosan.

 

A Téma dňa című politikai műsorban vitapartnere Tomáś Taraba a Život – NS parlamenti képviselője volt. Taraba kijelentette, hogy nem támogatja a Fico kiadását lehetővé tevő parlamenti határozatot. Azzal érvelt, hogy az elmúlt két évben több minden történt, az Alkotmánybíróság pedig „elismerte, hogy a nagy horderejű ügyek esetében nem tartották tiszteletben az emberi jogokat” (ma baloldalon nagyon szeretik ezeket az emberi jogokat túlhangsúlyozni, ám az esetek többségében eljárási hibáról van szó, vagy olyan döntésről, amelyeket oligarchák és kiszolgálóik javára hozott a bíróság, például a Gorilla-felvételek nem felhasználhatóságáról – a szerk.).

 hirdetes_810x300  

 

Taraba szerint a Fico elleni eljárásnak politikai felhangja van, szerinte el akarják hallgattatni az ellenzéki politikust.

 

Gyimesi arra hívta fel a figyelmet, hogy a parlament nem arról fog dönteni, hogy Fico bűnös, vagy nem bűnös, hanem arról, hogy a bíró egyáltalán dönthet-e őrizetbe vételéről.

 

„Én bízok a Speciális Büntetőbíróságban és a NAKA-ban. Nem hiszen, hogy megengednék maguknak, hogy ezt a két személyt (Robert Ficot és Robert Kaliňákok – a szerk.) ingatag bizonyítékokra alapozva vádolják meg”

 

fogalmazott.  Azt is lemondta, ha a parlament nem adja ki Ficot, az eljárás attól még nem szűnik meg, csak közben Fico szabadlábon maradhat. 

 

„Nem mondhatjuk meg, hogy törvénysértés-e, ami történt, hogy valóban bűnszervezet alapításáról és támogatásáról volt-e szó. Ezt a bíróságnak kell eldöntenie. De a lényeg az, hogy a vádirat által leírt események valóban megtörténtek”

 

mondta Gyimesi.

 

Ta3.com, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.