Nyitókép forrása: Körkép.sk

 

Állítása szerint nincs elég információja, ezért érdemben nem tudott válaszolni a Szövetség-Aliancia elnöke, Forró Krisztián a Körkép.sk azon kérdésére, hogy van-e a pártnak álláspontja Robert Fico exkormányfő parlamenti kiadatását illetően, és ő maga hogyan döntene a kérdésben, ha képviselő lenne.

 

Forró azzal terelt, hogy a képviselőknek több információjuk van az ügyről. Valójában a képviselők is csak a parlament honlapján bárki számára nyilvánosan elérhető határozat alapján tájékozódhatnak (a sajtóban megjelent információkon kívül).

 

„Véleményem szerint a jelenlegi helyzet nagyon veszélyes. Tekintettel arra, hogy nincs annyi információnk, mint a parlamenti képviselőknek, nem tudunk konkrét véleményt mondani.

 

Azt viszont el kell mondjuk, hogy nagyon veszélyesnek látjuk a jelenlegi helyzetet, mert amennyiben Robert Ficot előzetes letartóztatásba helyezik, aztán két-három hónap múlva kiengedik, akkor az igazságszolgáltatás megint csorbát szenvedhet, és tovább gyengülhet az emberek bizalma a kormányban”

 

 hirdetes_810x300  

fogalmazott Forró.

 

Ha Te parlamenti képviselő lennél, megszavaznád Robert Fico kiadatását az igazságszolgáltatás számára?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

A Körkép.sk többször megismételt kérdésünkre, hogy hogyan szavazna parlamenti képviselőként, Forró információ hiányra hivatkozva kerülte meg a válaszadást. A Szövetség-Aliancia szerdai sajtótájékoztatójáról készült felvételünk végén, 14:55-től hallgatható meg Forró reakciója.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!