Nyitókép forrása: Markíza/reprofotó

 

Már több mint egy hete nincs megállapodás a koalícióban az inflációellenes és a családtámogatási csomag kapcsán. Az SaS ugyanis ellenzi az Igor Matovič pénzügyminiszter által javasolt 1,2 milliárd eurós javaslatot, amely az SaS képviselői hiányában akár az ĽSNS támogatásával is keresztülmehet. Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter szerint a családtámogatási csomag javaslatát az utolsó pillanatban kapta kézhez (valójában már hetekkel ezelőtt bejelentették a főbb célkitűzéseit). Kolíková névleges vitapartnere Peter Pellegrini exkormányfő, az ellenzéki HLAS elnöke volt, aki szerint a kormány korrupcióellenes harca csak figyelemelterelés a koalíció tehetetlenségéről. A két politikus a Markíza Testre szabva (Na telo) című műsorában érvelt.

 

Pellegrini azzal érvelt, hogy Igor Matovič csomagja „csak a jövő évben fogja éreztetni hatását”, miközben az embereknek most van szükségük segítségre. (Valójában, ha lesz megállapodás, már júliustól jelentősen emelkedik a  kiválasztott juttatások összege – a szerk.)

 

Pellegrini szerint a Slovnaft megadóztatásából befolyó összeget inkább az üzemanyagok áfájának csökkentésére kellene fordítani. (Az orosz kőolajra kivetett különadó a családtámogatási csomag egyik finanszírozási pillérje, ha ezt másra használnák fel, akkor kérdés, mennyi marad családtámogatásra – a szerk.).

 

 hirdetes_810x300  

Mária Kolíková szerint még akkor sem lesz eldöntve a családtámogatás sorsa, ha a parlament végül megszavazza azt gyorsított eljárásban. A miniszter sokatmondóan azt jósolja, hogy ha a törvényt az államfő alá is írja, könnyen az Alkotmánybíróság asztalán köthet ki. Azt persze nem vállalta fel már most, hogy ő lesz az, aki megtámadja a törvényt az AB-n.

 

Kolíková nem lepődött meg Gál megvádolásán

 

Mária Kolíková saját bevallása szerint nem lepődött meg azon, hogy Gál Gábort, a Most-Híd egykori képviselőjét és igazságügyi miniszterét 50 ezer eurós csúszópénz elfogadása miatt megváldolta a NAKA.

 

„Ha valakivel valamilyen szintű közös munkát folytat, akkor látni lehet, hogy az az ember hogyan dolgozik. Engem nem lepett meg a dolog”

 

fogalmazott Kolíková, ki egyébként a Most-Híd színeiben lett igazságügyi államtitkár 2016-ban, tehát a III. Fico-kormányban. A Kuciak-gyilkosság után néhány hónapig még maradt a poszton és a Most-Hídban, majd távozott.

 

Peter Pellegrini azt állítja, őt meglepte a Gál elleni vádemelés. Ehhez azt érdemes hozzáfűzni, hogy Gál Gábor a Kuciak-gyilkosság utáni kormányátalakításból születő Pellegrini-kabinet igazságügyi minisztere volt, a posztra Bugár Béla akkori vegyespárti pártelnök jelölte, Pellegrini pedig elfogadta a jelölést. Nyilvánvalóan nem mondhatja ezt ezek után a HLAS elnöke, hogy nem lepődött meg a dolgon…

 

Pellegrini egyébként folyamatosan kétségbe vonta a kormány korrupció elleni fellépésének hitelességét, és különböző kijelentésekkel próbált olyan benyomást tenni, mintha csak (megint) Matovič politikai ellenfeleit próbálnák eltenni az útból.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.