Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter továbbra is bízik abban, hogy a családtámogatási csomag kapcsán a parlament végül megtöri Zuzana Čaputová vétóját. Sőt, úgy véli, még az intézkedést az államfő meg is támadja az Alkotmánybíróságon, a taláros testület akkor is a családok javára döntene.

 

„Mindent megteszek azért, hogy a támogatást a családok megkapják, annak ellenére, hogy minden eszközzel gáncsolnak minket. Nem tartom valószínűnek, hogy a vétót nem sikerül megtörnünk”

 

fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján. Az OĽANO ezúttal sem számíthat az SaS szavazataira a szavazásnál, így független vagy ellenzéki képviselők támogatására szorul rá.

 

A pénzügyminiszter nem zárkózik el az elől, hogy megnyissák a gyorsított jogalkotási eljárás létjogosultságának kérdését. A liberálisok és a sajtó döntő része, valamint az elnök erre hivatkozva próbálja zátonyra vinni a családokat évi 1,2 milliárd euróval támogató rendszerszintű intézkedést.

 hirdetes_810x300  

 

Matovič emlékeztetett, hogy más miniszterek törvényeinél a gyorsított eljárás senkit sem zavart (az elnököt sem), például Richard Sulík vállalkozói környezetet javító Kilečko nevű törvényét (és Kolíková vitatott bírósági reformját) szintén így fogadták el – azt Čaputová mégsem vétózta meg.

 

Gröhling magyarázza a bizonyítványát

 

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter ellenben abban reménykedik, hogy a parlament nem tudja megtörni az államfő vétóját, mert akkor szerinte több százmillió eurót sikerül megtakarítani.

 

„Az elnökasszony nagyon helyesen kifogást emelt a gyermekkurzusok támogatása ellen, hiszen még gyermekek iskola ideje sincs biztosítva, így nem oldhatjuk meg a kurzusokat”

 

fogalmazott. Valójában Čaputová a támogatásnak nem csak ezt a részét helytelenítette.

 

Matovič saját bevallása szerint azt reméli, hogy a hamarosan esedékes pedagógus-tüntetések nyomást fejtenek ki Gröhlingre. Az SaS és Gröhling ugyanis megvétózta a kormányban azt a javaslatot, amely megemelte volna az alkohol, a dohányáru és szerencsejátékra kivetett adót, és az ebből befolyó bevételből 10 százalékos béremelést hajtott volna végre a pedagógusoknak.

 

Matovič szerint a pedagógusoknak talán sikerül megmagyarázniuk Gröhlingnek, hogy „ő oktatási miniszter, nem az alkohol, szerencsejáték és vagyonos cégek minisztere”.

 

Az oktatási miniszter ugyanakkor azt állítja, hogy a Matovič családtámogatási csomagjában a kurzusokra szánt tétel 400 millió euróba kerül, míg a pedagógusi bérek emelése évente 180 millióba kerül csak. Azzal is érvelt, hogy az iskolák a magas energiaárakkal is küzdenek.

 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy sem Gröhling, sem az SaS nem nyújtott be egyetlen egyszer sem – mióta kormányon vannak – javaslatot a pedagógusi bérek emelésére, vagy az oktatási intézmények energiaköltségeinek kompenzálására. A választások óta pedig eltelt bő két év…

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!