Nyitókép forrása: SITA/Jana Birošová

 

Eduard Heger (OĽANO) kormányfő bemutatta a koalíciós partnereknek a koalíciós tanács működéséről szóló javaslatát. Ezzel szeretné lecsillapítani a koalíciós pártelnökök között kialakult feszültségeket.

 

Heger a közrádió Szombati párbeszéd című politikai műsorában arról beszélt, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások a koalíción belül. Az általa javasolt megoldásról azonban részleteket nem árult el.

 

„Ez egy olyan dolog, amit több higgadtságot hozhat és előmozdíthatja a párbeszédet és a kommunikációt, hogy az emberek tudják,  mit értünk el”

 

fogalmazott. Hozzátette, továbbra is érvényes lesz, hogy a koalíciós pártok elnökei vezetik a tárgyalást a koalíciós tanács ülésein, mert „rájuk épül” az egész.

 hirdetes_810x300  

 

A koalíción belül ismét Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter és Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter alakult ki olyan konfliktus (a családtámogatási csomag kapcsán), ami koalíciós válságot idézett elő. Az SaS összehívta az országos tanácsát, hogy megvitassák, folytassa-e a párt a jelenlegi kormánykoalícióban.

 

Heger szerint nem szabad oda fajulnia a dolgoknak, hogy előrehozott választásokra kerüljön sor.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!