Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

„Korrupcióellenes párt jelöltjeként indultam, aztán egy ultrakonzervatív pártban találtam magam, amely a liberalizmus ellen harcol” – ezekkel a szavakkal vezette fel Juraj Krúpa, az OĽANO-ból csütörtökön kilépő parlamenti képviselő azt, hogy már pénteken be is lépett az SaS frakciójába. A sajtótájékoztatót Richard Sulík pártelnökkel és Anna Zemanová frakcióvezetővel közösen tartotta meg.

 

Krúpa másik magyarázata az volt döntésére, hogy reális lehetőséggé vált egy kisebbségi kormány megalakulása „bűnözők és szélsőséges elemek” támogatásával.

 

Utalt rá (de nyíltan nem mondta ki), hogy egyetért az SaS azon narratívájával, hogy Igor Matovič a kormány elsőszámú problémája:

 

 hirdetes_400x285  

„Egyszerűen a jövőnk nem függhet egyetlen ember kiszámíthatatlanságától”

 

mondta.

 

Krúpa felvételét a frakcióba az SaS Országos Tanácsa megerősítette. Sulík pedig elmondta, hogy Krúpa lesz a párt védelmi politikáért felelős csoportvezetője, ami bár pártfunkció, de a képviselő a pártba még nem lép be.

 

Sulík azt is bejelentette, hogy a liberálisok OT-je olyan határozatot hozott, hogy egy háromfős tárgyalódelegációt bíz meg az új koalíciós szerződésről való tárgyalásokkal. A három delegált Richard Sulík gazdasági miniszter, Mária Kolíková igazságügyi miniszter és Branislav Gröhling oktatási miniszter lesz. A határozat tartalmaz egy szigorúan előírt feltételt, miszerint csak olyan megállapodást köthetnek, amely egyértelműen kimondja, hogy Igor Matovič nem lesz része a kormánynak.

 

Ezzel lényegében az SaS még egyértelműbbé tette, hogy a kormány bukását akarja, ő maga pedig mindent vagy semmit opcióra játszik. Ha az OĽANO meghátrál, középtávon aláírja saját politikai halálos ítéletét. Az érem másik oldala, hogy anyagi részről nagy a kormány fenntartása melletti nyomás, mivel hamarosan elkezdődhet egy bő tízmilliárdos uniós forráskeret merítése.

 

Másrészről nemcsak az OĽANO pozícióján ütne végzetes sebet, ha engednének az SaS követeléseinek. A liberálisok már korábban jelezték, hogy olyan új koalíciós szerződést akarnak, amely már nem a választási eredményt tükrözi, hanem a parlamenti frakciók létszámát.

 

Az SaS ugyan csak 6,22 százalékot szerzett a 2020-as parlamenti választásokon, ami 13 képviselőt jelentett, de a Za ľudí szétrobbantásával hét képviselőt szerzett meg, és ezzel a második legnagyobb kormánypárti frakcióvá lépett elő. Ez veszélyezteti a Sme rodina helyzetét, mert a második számú kormánypárt jelölheti a házelnököt és a SIS igazgatóját.

 

A Za ľudí továbbra is a négyes koalíció fenntartását szorgalmazza, ám megmaradt képviselői között a liberális irányultság dominál, így Veronika Remišovának nagyon óvatosan kell fogalmaznia. Egyértelmű viszont, hogy az SaS sakkban próbálja tartani koalíciós partnereit, nagyon bízva a sajtó erejében. Az sem kizárt, hogy a kormány megbuktatása után a progresszív vonalat képviselő államfő a liberálisokat bízná meg ügyvivő kormányzással.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!