Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Új front nyílhat a kormányválságban, miután Matovič megszellőztetett egy fontos részletet Sulíkkal folytatott tárgyalásaiból. A dolog azért érdekes, mert arra utal, hogy az SaS motivációi között inkább újabb előnyök kicsikarása lehet. Új értelmet kaphat a Za ľudí és Sme rodina által hangoztatott „négyes koalíciós fenntartásának” üzenete is.

 

Igor Matovič, az OĽANO elnöke, pénzügyminiszter pénteken délelőtt a Facebookon reagált Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter múlt heti interjújára, amelyben Sulík azt állította, hogy tavaly ősszel felajánlotta Matovičnak a csatabárd eltemetését.

 

Sulík szerint azonban az OĽANO első embere akkor annyit válaszolt neki, hogy „Hmm”. Azt is hozzátette, biztosította Matovičot arról, hogy „a Sme rodina kormányból való távozása esetén számíthat az SaS képviselőire”.

 

 hirdetes_810x300  

Eleve gyanús, hogy a Sme rodina miért akart volna távozni, mikor a kormány megbuktatásában egyik legkevésbé érdekelt pártról van szó. Pénteken Matovič közzétette az őszi tárgyalás részleteit úgy, ahogy azt ő látta. A Facebookon azt írta:

 

„A rövid üzenet, amit 2021. szeptember 18-án kaptam Sulíktól, így kezdődött:

 

Szia. Talán elérkezett az idő, hogy elássuk a csatabárdot. (…) Ha úgy döntesz, hogy kiteszed Borist a koalícióból, számíthatsz az SaS 20 képviselői szavazatára (Miro Kolláréra is). Neked van 52, Veronikának 4, az együtt 76. 

 

Erre az üzenetre, benne a két egymást kizáró javaslattal írtam azt, hogy Hmm.”

 

Matovič azt állítja, hogy már legalább tízszer komolyan kérte tőle Sulík, hogy szorítsák ki a koalícióból a Sme rodinát, sőt legalább ennyiszer méltatlankodott amiatt, hogy „minek van a koalícióban Remišová”.

 

Matovič utóbbi kijelentései lehetnének akár a politikai PR részei, ám Sulík az elmúlt két évben rengeteg jelét adta, hogy valóban ilyen ambíciói lehetnek.

 

Ráadásul, szándékait alátámasztja az is, hogy a Sme rodina nélkül még a mostaninál is jobban gúzsba köthetné a kormányt (a mainstream sajtóval az oldalán), és újabb pozíciókra tehetné rá a kezét. Az SaS nem titkoltan azért is mondta fel a koalíciós szerződést, mert az a választási eredményből indul ki. Ám Sulík az elmúlt évben 13-ról 20-ra növelte képviselői számát többek között a Za ľudí szétverésével, így a második legnagyobb koalíciós frakcióra tett szert a parlamentbe. Most azt akarja, hogy a képviselők száma szerint osszák újra a pozíciókat (miniszteri posztok, parlamenti bizottság elnöki posztok, és az íratlan szabályok szerint a második legerősebb koalíciós partner adja a házelnököt és a SIS igazgatóját is).

 

Mindez jelenleg inkább mutathat afelé, hogy az SaS-t nem is konkrétan a kormány megbuktatásának vágya, de nem is a szakmaiság utáni vágya, még kevésbé Igor Matovič iránti ellenszenve motiválja, pusztán még több hatalmat, pozíciót akar elérni, amit a 6,22 százalékos választási eredményével képtelen volna.

 

Új értelmet nyer ugyanakkor a Za ľudí és a Sme rodina által többször hangsúlyozott felhívás a négyes koalíció folytatására. A fentiek után ugyanis az már nemcsak azt jelenti, hogy az SaS ne távozzon a kormányból, hanem hogy az SaS se akarja kiszorítani a koalícióból a Sme rodinát.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!