Nyitókép forrása: SITA/Jakub Julény

 

Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter a balliberális Denník N-ben pénteken megjelent interjújában elismerte, hogy találkozott Mikuláš Dzurinda exkormányfővel a készülő új párt kapcsán. Felkérést a pártban való részvételre egyelőre nem kapott, nem is részletezte, hogy milyen választ adna erre a lehetőségre.

 

Kolíková úgy vette ki Dzurinda szavaiból, hogy inkább a konzervatív választókat akarná az új párttal megszólítani.

 

Ha ez utóbbi igaz, akkor Dzurindáék a KDH és az OĽANO pozícióját gyengíthetik. Ugyanakkor Kolíková állítása némiképp ellentmond annak, amit Lucia Ďuriš Nicholsonová mondott a hét elején a JOJ televíziónak, aki szerint az új párt a bizonytalan választókat, és a HLAS szavazóit igyekszik majd megszólítani.

 

 hirdetes_810x300  

Péntek délután egyeztet az SaS és a többi koalíciós párt, hogy megoldást találjanak a kormányválságra. Az SaS ultimátuma elbukott, az OĽANO nem hajlandó visszahívni Igor Matovič pártelnököt és pénzügyminisztert posztjáról, így az SaS minden jel szerint ellenzékbe, a koalíció pedig kisebbségi kormányzásra kényszerül. Az SaS további sorsa bizonytalan, egy ideje ugyanis nyílt titok, hogy Richard Sulík pártelnök ki akar vonulni a nagypolitikából.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.