Nyitókép forrása: körkép.sk

 

Az AKO-ügynökség friss felmérése szerint ha ma lennének a választások, azt a HLAS nyerné meg, a képzeletbeli dobogó második fokán a Smer, a harmadikon az SaS  végezne. Arra is rákérdeztek, mennyien támogatják az SaS távozását a kormányból.

 

Előljáróban két dolgot mindenképp le kell szögezni. Egyrészt az AKO felméréseit különösen nagy fenntartásokkal érdemes fogadni, tekintettel arra, hogy Jaroslav Naď védelmi miniszter szerint az AKO igazgatója Sulík mellett állva próbálta meggyőzni Heger kormányfőt az előrehozott választások szükségességéről – ami nem épp az ügynökség objektivitását bizonyítja.

 

A másik fontos tényező, hogy az SaS távozására vonatkozó kérdés úgy hangzott: „Ha nem változik semmi a koalícióban, távozzon-e vagy sem az SaS a jelenleg kormányból, koalícióból?”. Ez jórészt irányított kérdés, mert az SaS álláspontjához (Matovič távozzon vagy az SaS távozik) igazodik. Érdemes lett volna megkérdezni, hogy az elmúlt hónapok cirkusza és Sulík mulasztásai miatt hányan vélik úgy, hogy az SaS mindenképp távozzon a kormányból? Az eredeti kérdésre nyilván igennel válaszoltak azok is, akiknek elege van az SaS-ből, csak az arányuk nem derül ki a felmérésből…

 

 hirdetes_810x300  

Az eredmény az irányított kérdéssel a következőképp néz ki: a megkérdezettek 49,3 százaléka, tehát csaknem fele azt támogatja, hogy az SaS távozzon a kormányból. Csak 28,4 százalék mondta azt, hogy a liberálisok mindenképp maradjanak a koalícióban. Viszonylag sokan, 22,3 százaléknyian nem kívántak válaszolni a kérdésre.

 

Mindenesetre az idősebb korosztályoknál vannak a legtöbben, akik az SaS távozása mellett voksoltak, itt azonban sokféle motiváció húzódhat meg. Az idősek nagyrésze a HLAS-ra vagy a Smerre szavaz, így Sulíkék távozása az ő favoritjuk kormányra kerülését alapozhatja meg. Egyébiránt pedig az SaS nyíltan érzéketlen a hétköznapi emberek, így a nyugdíjasok gondjaira is.

 

Ezt alátámasztja egyébként a pártszimpátia szerinti megoszlás is. A Smer, a Republika és a HLAS választóinak 76, 78, illetve 72 százaléka szerint távozzon az SaS.

 

Beszédes, hogy az SaS választóinak 52 százaléka szerint Sulíkéknak maradnia kellene, ugyanakkor az OĽANO választóinak csak 51 százaléka támogatja favoritja törekvéseit az SaS koalícióban tartására (ami nem egyenlő Matovič leváltásának elfogadásával, mert egyéb kompromisszumok is terítéken vannak).

 

A felmérés szerint a magyar nemzetiségűek 53 százaléka az SaS távozását akarja, 25 százalék szerint nem szabad távoznia, 22 százalék nem válaszolt.

 

A pártpreferenciákat az alábbi interaktív grafikonban tekinthetik meg. A mandátumok megoszlásából épp 75 mandátuma lenne egy PS-SaS-HLAS balliberális koalíciónak. A Smer-HLAS-Republika formáció távolódik a reálistól (70 mandátum). A ma már nem kizárható SaS-Smer-HLAS koalíciónak viszont 84 képviselői hely jutna.

 

 

 

Körkép.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.