Nyitókép forrása: SITA/Andrea Mezeiová/Balról jobbra: Mária Kolíková (SaS) volt igazságügyi miniszter, Karol Galek (SaS) gazdasági államtitkár és Branislav Gröhling (SaS) volt oktatási miniszter. 

 

Richard Sulík (SaS) hétfőtől már nem a kormány része. Igor Matovičcsal együtt maga mögött hagyta a felelősséget is azért, amit gazdasági miniszterként tett vagy épp nem tett az ország energiabiztonsága érdekében. Hétfő délelőtt azonban még újra negirugaszkodott, és a neki láthatóan minden áron hinni akaró szlovák sajtónak ismét elmondta, hogy minden rendben az energiárakkal. Matovič, Krajniak, de még Heger is teljesen mást mondott az SaS által asztalra tett javaslatról, tehát valaki hazudik. Sulík jobbkeze, Karol Galek gazdasági államtitkár is ma sokat beszélt, de kevés érdemlegeset mondott a jövő évi energiaárakról – sokkal többet arról, hogy a Szlovákiába betárolt gáznak csak egy része Szlovákiáé.

 

Elöljáróban néhány fontos momentumot ki kell emelni az energiaárakról és az SaS által összedobott, elég meredek számokat tartalmazó javaslatról. Szelektív hallásra vall, hogy alig kapott figyelmet az a körülmény, hogy Sulík kétszer is élő adásban hazudott a közvéleménynek.

 

Először nyár elején, mikor azt állította, a szlovák fogyasztást egésze ki van fedve, be van tárolva a szlovák gáztárolókba, amelyek az éves fogyasztás 49 százalékát tartalmazzák. Nem volt igaz. A nyilvánosan elérhető GIE adatai szerint akkor 40 százalékon sem álltak a szlovák tárolók.

 

 hirdetes_810x300  

Ráadásul később kiderült, hogy a téli időszak átvészeléséhez szükséges 37 terawattórából egyelőre csak 27 (ma már 28) terawattórával rendelkezünk. Ám ez a mennyiség sem teljes egészében a szlovákiai lakosságé (ezzel kapcsolatban Galek szólta el magát hétfői sajtótájékoztatóján).

 

A második alkalom az volt, mikor Sulík a kormányválság kirobbantása idején a TA3 hírtelevíziónak azt nyilatkozta, hogy a tavaly aláírt árbefagyasztási memorandumból hamarosan szerződés születik, ami kedvezményes villanyáram árat fog garantálni a háztartásoknak, pár nap és nyélbe lesz ütve a dolog. Már akkor figyelmeztettek a szakértők, hogy Sulík állításai következetlenek. Eltelt két hónap, és az eredmény katasztrofális.

 

Liberális kommunikációs gumicsont

 

Múlt pénteken a kormány megrökönyödve fogadta a gazdasági minisztérium árszabályozó javaslatát. Az ülés előtt Karol Galek állt a sajtó elé, mert Sulík szabadságra ment, és ő még 10-20 százalékos drágulásról számolt be, de olyan bonyolult körítéssel, hogy minden félmondatban volt egy „de” vagy „akkor ha” kötőszó.

 

Az ülés után Igor Matovič pénzügyminiszter, Milan Krajniak munkaügyi miniszter és Eduard Heger kormányfő mind ugyanazt mondták: az SaS által kidolgozott árszabályozási modell a jövő évi lakossági áramárat 101 százalékkal emelné meg, a földgáz árát 55 százalékkal.

 

A koalíció megmaradt pártjai számára az SaS-es javaslat ebben a formában elfogadhatatlan volt, így átdolgozásba kezdtek. Az ominózus ülés után azonban a sajtónak Galek már azzal védekezett, hogy a gazdasági minisztérium azért kényszerült ilyen megoldásra, mert a többi szaktárca elfordult tőle (előtte erről szó sem volt).

 

Eltelt a hétvége, és elkezdődött a kommunikáció ködösítés.

 

Dupla rezsi, liberális ámokfutás – Soha nem volt még ekkora szükség egy valódi magyar nemzeti-konzervatív pártra a Felvidéken

 

Európa legjobban felkészült országa

 

Galek hétfőn már arról beszélt, hogy Szlovákia a fűtési szezonra legjobban felkészült uniós tagállam. Annak ellenére, hogy arra az egyszerű válaszra, hogy mennyivel nőhet jövőre a háztartások rezsije egy konkrétumok nélküli, hosszú és nehezen értelmezhető monológgal válaszolt nyers áramárról, diagramról meg egyéb díjakról.

 

Hogy teljesen világos legyen: az SaS azzal a kommunikációs bűvészmutatvánnyal szabadulna a felelősség alól, hogy a villanyáram, nyers, hálózaton futó energiahordozó ára megawattonként 61 euróban fog kerülni jövőre is. Csakhogy az áram ára nem csak ebből a tételből áll, van ott egy sor egyéb díj, ami 180 euró magasságába viszi a végső cechet. A személyi változásokon még át nem esett gazdasági minisztérium most időhúzásra és ködösítésre játszik: igyekszik elterelni a figyelmet a lakosság átveréséről addig, amíg az Európai Unió szeptember 9-én saját szabályozással elő nem áll, és majd erre hivatkozva módosítják eddigi terveiket.

 

Nagyjából ez volt Galek nyilatkozatának is a lényege. Azt azért hozzátesszük, hogy az SaS úgy építette be a 15 százalékos drasztikus eszközökkel kikényszerített fogyasztáscsökkentést a javaslatba, hogy az EU-ra hivatkozik, pedig az csak gázellátási vészhelyzet esetén jogosult kötelezővé tenni a megszorításokat.

 

Galek mindezek ellenére még mindig áremelésről beszél, úgy fogalmazva, hogy annak mértéke 0 és 50 százalék között fog mozogni. A sok mellébeszélés egyértelműen jelzi, hogy a lakosság teljesen ki van szolgáltatva annak, amit Brüsszelben döntenek majd el 9-én.

 

Galek azt sem merte elmondani, hogy mennyibe fog kerülni villanyáram-fogyasztásunk azon része, ami az előírt 85 százalék felett lenne. A Krajniak és Matovič által említett SaS-es számok szerint az a cech megawattóránként 904 euróba kerülne.

 

Ami a gázárt illeti, ott hasonló mellébeszélésnek lehettünk tanúi, bár Galek elég magabiztosan jelentette ki, hogy a fűtési szezont illetően az EU legfelkészültebb országa Szlovákia.

 

Leállt az Északi Áramlat 1, az energiahiány, a gazdasági válság és a politika blöffök színvonala is egyre mélyebb

 

Három forrás, sok kérdőjellel

 

Állítása szerint Szlovákia 36 terawattórányi téli gázigényét elvileg biztosítani tudja akkor is, ha egy csepp földgáz sem érkezik Oroszországból. Egyrészt ott vannak

 

a 80 százalékra feltöltött szlovák gáztárolók, amelyek szeptember végén 65 százalékban kizárólag Szlovákiának szánt gázt fognak tartalmazni – vagyis ebből az következik, hogy az eddig betárolt mennyiségből 15 százalékpontnyi nem Szlovákiáé.

 

Itt érdemes felidézni az európai gázszolidaritási mechanizmus eredeti célját, amelynek lényege 15 százalékos spórolást kierőszakolni a tagállamoktól, hogy azt aztán Németországnak lehessen eladni. Eduard Heger kormányfő akkor elég egyértelműen jelezte, hogy támogatják a mechanizmust, mert „Szlovákiának nemcsak gázra, hanem piacra is szüksége van”.

 

A betárolt mennyiségen kívül Szlovákia amerikai LNG-t is vásárolt az országba érkező orosz gáz egyharmadát kitevő mennyiségben, illetve van egy már aláírt szerződés a norvég szállításokkal, valamint tárgyalás alatt áll egy olaszokkal kötött megállapodás is (még mindig rengeteg a kérdőjel, mert nem világos, a fogyasztás mekkora részét sikerült kifedni).

 

Mindebből persze továbbra sem világos, milyen gázárakra lehet számítani jövőre. Ahogy arra korábban felhívtuk a figyelmet, az egész politikai cirkusz mintha csak azért lenne, hogy a döntést végül Brüsszelre lehessen bízni a szeptember 9-i ülésen – vagy legalábbis, rá lehessen fogni a népszerűtlen következményeket.

 

Egy hétig sem tartott a zuhanás, hétfőn reggel megint kilőtt a gázár Európában

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.