Nyitókép forrása: Körkép.sk/KZS

 

Felszólítjuk a kormány tagjait és a Nemzeti Tanács képviselőit, hogy szavazzák meg azt az intézkedést, ami lehetővé tenné, hogy mielőbb előrehozott választásokra kerüljön sor – jelentette be Forró Krisztián, a Szövetség-Aliancia elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

Bírálta a kormányt, amiért az energiaválság kiteljesedésekor is személyi konfliktusokkal van elfoglalva, miközben adós maradt az energiaárak befagyasztásával.

 

„Azt állították, hogy lesz áramársapka, kiderült hogy nem. Azt is állították, hogy kordában tartják a gázárak emelkedését, ez is valótlannak bizonyult”

 

mondta Forró. Kiemelte, valós veszély, hogy a kormány tétlensége miatt az emberek az utcákra vonulnak, a kormány kudarcai miatt pedig a szélsőséges elemek erősödhetnek meg, amit el kell kerülni.

 hirdetes_810x300  

 

„Ezért felszólítjuk a kormány tagjait és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőit, hogy szavazzák meg azt az intézkedést, ami lehetővé tenné, hogy mielőbb előrehozott választásokra kerüljön sor. Ezt már szeptemberben megtehetik. Legyenek végre felelősségteljesek, hozzanak felelősségteljes döntést Szlovákia és az ország polgárainak érdekében”

 

fogalmazott a pártelnök.

 

A sajtótájékoztató margójára érdemes megjegyezni, hogy az eddigiektől eltérően Forró Krisztián egyedül állt a kamerák előtt, nem volt vele az Összefogá- vagy a Most–Híd-platform egyetlen politikusa sem. A két említett platform az elmúlt hetekben élesen támadta Forrót, amiért aláírta Berényi József megyeelnöki jelölését Nagyszombat megyében.

 

A Körkép.sk erre vonatkozó kérdésére azzal reagált, hogy a párt belső ügyeit párton belül fogják rendezni, a mai sajtótájékoztató témája kapcsán pedig mindhárom platform vezetőjével egyeztetett.

 

Az előrehozott választások kapcsán Boris Kollár (Sme rodina) házelnök minapi nyilatkozatát érdemes kiemelni. A Rádio Expres stúdiójában arról beszélt, hogy még ha lenne is hajlandóság az előrehozott választásra, arra leghamarabb jövő májusban-júniusban kerülhet sor. Ennek oka, hogy előbb el kell fogadni egy alkotmányos törvényt, ami lehetővé teszi a választási időszak lerövidítését. Ezután a képviselőknek ténylegesen meg kell szavazniuk (alkotmányos többséggel) a választási időszak lerövidítését. A házelnök ezután hirdetheti ki az előrehozott választásokat, amelyek nem lehetnek 110 napnál korábban a kihirdetéstől számítva.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.