Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Peter Pellegrini, a HLAS elnöke nem utasítja el a Smerrel való kormányzást, de nem is hajlandó egy kormányban ülni Robert Ficoval. Tagadja, hogy lenne megállapodás a HLAS, az SaS és a PS között a kormányalakításról, de nem zárja ki ezt lehetőséget. Koalíciók szempontjából két variációt zárt ki. A volt kormányfő az Expres rádióban Braňo Závodský műsorában szerepelt, és nyilatkozatai tele voltak kettős beszéddel. Fél mondattal azonban jelezte, egy magyar párttal sem vonakodni kormányozni, ha úgy adódna.

 

A beszélgetés különös felhangját az adja, hogy a műsorvezető már szinte úgy kezelte Pellegrinit, mintha épp egy győztes választások után lenne, és már a koalíciós tárgyalásokra készülne. Tény, hogy a HLAS ma az egyik legnépszerűbb párt a szlovák politikai palettán. Az is igaz, hogy Pellegrini smeres múltját a szlovák sajtó minden erejével igyekszik tisztára mosni. És az is igaz, hogy a HLAS az elmúlt egy évben nagyon sokat tett, hogy Európa-, és NATO-párti, atlantista-kompatibilis pártként tudjon kamerák elé állni. Ez nyilván helyzeti előnyt jelent a sajtóban és a nyugati partnereknél, ám igencsak távol áll a HLAS törzsszavaózinak gondolkodásától. Ezért Pellegrininél rengteg önellentmondást lehet kiszúrni.

 

„Igor Matovič és az ellenzéki kollégák is elkezdték azt terjeszteni, hogy a HLAS a PS-szel és az SaS-szel készül koalícióra (…). De a HLAS egyelőre senkivel sem állapodott meg semmilyen koalícióról. Nekem a PS-szel nem volt találkozóm, azt sem tudom, pontosan kik vannak benne”

 

mondta Pellegrini, bár felháborodása csak mímelt, tekintettel arra, hogy nem zárta ki egy HLAS-PS-SaS koalíció lehetőségét. A felmérések szerint mindenesetre egy ilyen szövetség egyelőre csak alulról közlíti a parlamenti többséget jelentő 76 mandátumot.

 hirdetes_810x300  

 

Hangsúlyozta, hogy szinte bármelyik párttal hajlandó lenne együttműködni.

 

„De koalícióban lehet a HLAS és még valaki, aki bejut a parlamentbe, lehet az valamilyen másik párt, a magyar koalíció vagy a KDH.”

 

mondta. Mi azért hozzátesszük, hogy kormányalakításnál a potenciális partnerek igyekeznek minél kevesebb párttal koalíciót alkotni, mert minél több a résztvevő párt, annál ingatagabb a kormány. A felmérésekből kiindulva még csak jelét sem látni egy olyan koalíciós formációnak, ahol a HLAS egy magyar párttal és másokkal kiegészülve versenyképes koalíciót tudna kialakítani. Más variánsok egyelőre sokkal ígéretesebbnek tűnnek.

 

Ugyanakkor Pellegrini két koalíciós formációt csípőből elutasított. Az egyik a jelenlegi koalíció, és valószínűleg ezalatt az OĽANO-t kell érteni. Illetve kizárta, hogy megoldás lehetne egy Smer-HLAS-SNS formáció. Ez utóbbi valóban kedvezőtlen lenne a HLAS számára. Egyrészt, visszarántaná a pártot a korrupcióktól terhes múltjába, másrészt a Smerből kiszakadt HLAS megint Fico vonzáskörzetébe kerülne, ami egzisztenciális fenyegetés lenne Pellegriniék számára.

 

Így az lenne a logikus, hogy egy Smerrel közös koalícióban a HLAS harmadik (esetleg negyedik) partnere képes lenne ellensúlyozni a Smert. Apropó: a legutóbbi felmérések szerint egy HLAS-Smer-SaS koalíció képes lenne kényelmes többséget szerezni a parlamentben…

 

Pellegrini az energiaválságra vonatkozó kérdésekre reagálva kijelentette, hogy nem támogatná az EU orosz gázra kivetendő gázársapkáját, és hangsúlyozta, hogy a Szlovákiában betárolt gázmennyiségnek egy része nem Szlovákiáé. Brüsszelt azonban közvetlenül nem bírálta, helyette Heger kormányfőt ostorozta

 

„Eduard Heger kormányfőnek előbb meg kell néznie, hogy egy adott javaslat milyen hatással van Szlovákiára. Lehet inspirálódni déli vagy más szomszédunktól, akik nagyságrendekkel jobban törődnek saját országukkal”

 

Megjegyezzük, az interjúra még az uniós energiaminiszterek pénteki találkozója előtt került sor, így Pellegrini bírálata felesleges volt. Ám itt is látni, hogy Magyarországra hivatkozik válságkezelés kapcsán (az ország nevének kiejtése nélkül), de Brüsszel káros javaslatait ellen nem emelt szót.

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!