Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Olivier Matthys/A képen Kadri Simons uniós energiaügyi biztos (balra), Robert Habeck német alkancellár és gazdasági miniszter (középen) és Konsztantinosz Sztrekasz görög energiaügyi miniszter (jobbra). 

 

Pénteken, azaz szeptember 9-én tartottak rendkívüli találkozót az uniós energiaminiszterek. Ahogy azt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a mai találkozó a politikai vitáról szól, konkrét eredmény nincs. Ez már abból sejthető volt, hogy az uniós berkekből még a találkozó vége előtt elkezdtek kiszivárogni az új információk, hogy nem lesz ársapka az orosz gázra vonatkozóan, illetve lesz, de nem olyan, mint amit terveztek. Ugyanakkor az áttörő válságkezelő tervek bejelentései elmaradtak, ráadásul világossá vált, hogy valójában nem az európai energiaválság megoldásáról volt ma szó, hanem – ahogy arra Szijjártó is rávilágított – sokkal inkább egy kereskedelmi intézkedésbe burkolt szankció miatt rántották össze a 27 tagállam energiaminisztereit.

 

Emlékeztetőül felhívjuk a figyelmet arra, hogy az elmúlt héten az bezengett uniós energiaminiszterei találkozó híre miatt csökkentek az energiaárak a piacon. Volt tehát kockázata, hogy ha az EU megint üres, marketingfogásokra szorítkozó lépéseket tesz az asztalra, akkor a lefelé ható erő gyorsan megfordul.

 

Az Európai Bizottság ötpontos tervvel készült a mai találkozóra. Ezekből az első négy többnyire olyan intézkedéseket tartalmazott, amelyeket több tagállam már más néven bevezetett:

 

 hirdetes_810x300  

„Olyan jellegű javaslatokat tett le az asztalra az Európai Bizottság, amelyek kisebb korrekciókkal elfogadhatóak lehetnek. Ezeknek a javaslatoknak a közös jellemzője, hogy magát a válságot megoldani nem fogják, a válságot létrehozó alapproblémát kezelni nem tudják, csak a tünetek enyhítésében lehet szerepük”

 

mondta Szijjártó.

 

A javaslatcsomag első négy fő pontja között szerepel

 

  • a villamosenergia-megtakarítások bevezetése,
  • a nem földgáz alapon villanyáramot előállító termelők bevételének korlátozása, ami a földgáz és a villanyáram árának egymástól való elválasztása,
  • szolidaritási hozzájárulás az energiavállalatok nyereségéből,
  • és az energiapiacok likviditási helyzetének a javítása.

 

A legtöbb vitát kiváltó tárgyalási téma a gázársapka volt, amit az Európai Bizottság eredetileg kizárólag az orosz gázra akart kivetni. Az intézkedésről már korábban sejteni lehetett, hogy nagy ellenállásba ütközik számos tagállam részéről.

 

Az orosz gázra kivetett ársapka szinte borítékolhatóan csökkentette volna az orosz gáz mennyiségét az európai piacon, aminek nyilván árfelhajtó következménye lett volna. Itt emelnénk ki, hogy egyes szakértők szerint 400 euró megawattóránkénti árra lenne szükség ahhoz, hogy az elérhető beszállítók Európának akarjanak eladni. Ma a földgáz ára kicsivel 200 euró felett jár (lesz még feljebb is…).

 

Ezzel kapcsolatban két dolgot emelnénk ki: az olaszok javaslata ellenére a nem orosz (algériai, amerikai, egyéb) gázforrásokra a Bizottság semmiképp sem akart ársapkát, ami szintén sokat elárult arról, honnan fúj a szél.

 

A másik körülményre pedig a magyar külgazdasági és külügyminiszter hívta fel a figyelmet, mikor kimondta, hogy az Európai Bizottság energiaügyi biztosa, Kadri Simson nem csinált titkot abból, hogy ez nem kereskedelmi, hanem politikai lépés lenne. Vagyis ez egy szankció. És miért akarta a Bizottság mégis energiaügyi keretek között tárgyalni?

 

Mert akkor az elfogadásához nem konszenzusos döntésre (vétójoggal) van szükség, hanem elég a minősített többség.

 

Az USA biztatja Európát

 

Mindezek után csodálkozhatunk-e, hogy az uniós miniszterek tanácskozása alatt Antony Blinken amerikai külügyminiszter arról közölt nyilatkozatot, hogy az orosz-ukrán háború „lehetőséget jelent Európának, hogy végre véget vessen az orosz energiától való függőségnek”.

 

„Ez egy óriási lehetőség, hogy végre egyszer s mindenkorra megszabaduljunk az Oroszországtól való függőségről, megszabaduljunk attól a fojtogatótól, amely az energiát fegyverként használja”

 

fogalmazott Blinken. Mi azért elmondjuk, hogy az orosz uránra és sok minden másra az USA sem vetett ki szankciót, sőt, míg Európát gazdasági öngyilkosságra biztatja, az USA kereskedelme Oroszországgal bizonyos pótolhatatlan vagy olcsó termékek esetén virágzik, amit Washington azzal indokol, hogy nem szabad az ő lakosságára hárítani a szankciók gazdasági következményeit…

 

A mai uniós energiaminiszteri találkozó tehát érdemi eredmény nélkül zárult, bár láthatóan valójában konkrét javaslatok nélküli politikai vitáról (előjátékról) volt szó. Valószínűsíthető, hogy különféle tervezetek szivárognak majd ki a sajtóhoz, hogy a következő hetekben újabb energiaminiszteri csúcsra kerüljön sor.

 

Nagy kérdés, hogy Szlovákia ezek után mit fog lépni, ugyanis sok politikus épp a mai tanácskozástól tette függővé az ország saját intézkedéseit – megállapodás pedig nincs.

 

Kollár az uniós gázársapka-tervről: nem fogok támogatni egy ostaba brüsszeli diktátumot sem

 

Nagy a felzúdulás von der Leyen bejelentése miatt. Liberálisok nélkül már a szlovák kormány is hajlandó ellenkezni Brüsszellel

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.