Nyitókép forrása: Martin Klus hivatalosa facebook-oldala

 

Ivan Korčoknak igen jelentős pozíciót ajánlott fel az SaS, méghozzá a párt listavezető helyét a következő parlamenti választásokon – jelentette ki Martin Klus (egyelőre még) külügyi államtitkár, az SaS alelnöke az Aktuality-nek adott interjújában. Klus szerint Korčok még nem döntött az ajánlatról.

 

Korčokkal kapcsolatban már egy ideje rebesgeti a szlovák liberális sajtó, hogy „megfelelő” jelölt lenne kormányfőnek, és akár államfőnek is. Ez nyilván a vágyorientált újságírás kategóriájába esik, ugyanakkor a kormányból való távozásakor az SaS elnöke, Richard Sulík elég határozottan állította, hogy Korčokból „kiváló kormányfő lehetne”.

 

Klus most azt nyilatkozta, hogy Korčokból abban az esetben lehetne kormányfő, ha vezetése alatt az SaS megnyerné a választásokat.

 

 hirdetes_810x300  

Erre jelenleg csak matematikai esély van, bár a felmérések szerint az SaS a harmadik legerősebb párt (most még) az országban 15 százalék körüli támogatottsággal.

 

Klus egyébként arról is beszélt, hogy a külpolitikai főirány és a Magyarországgal kapcsolatos politika érdemben nem fog változni Rastislav Káčer külügyminisztersége idején.

 

Meglepő módon arról is beszélt, hogy szurkol a magyaroknak, hogy sikerüljön Budapestnek megállapodásra jutnia Brüsszellel. Mint mondta, abból indul ki, hogy ami jó a szomszédos országnak, az jó Szlovákiának is, az uniós források magyarországi felhasználása pedig Szlovákia helyzetén is javít, például ha infrastrukturális beruházások valósulhatnak meg általa.

 

Klus elmondta, egyelőre még államtitkári tisztségben van, hivatalos visszahívása amiatt tolódik, hogy Káčer jelenleg az USA-ban tartózkodik az ENSZ közgyűlésen, és így ő – mint első államtitkár – helyettesíti. Eredetileg a tegnapi nappal hívta volna vissza a kormány. Tényleges visszahívására így valószínűleg a kormány jövő heti ülésén kerül majd sor.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!