Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

Az eddigi intézkedéseink világosan megmutatják, hogy ez a kormány segít az embereknek – mondta Eduard Heger (OĽANO) kormányfő szerda délutáni sajtótájékoztatóján, amelyet eredetileg egy új, szociális otthonok létesítésére kiírt pályázati lehetőség bemutatása miatt hívtak össze. Az egyik újságíró azonban rákérdezett a települések energiaköltségeinek kompenzációjára, konkrétan az oktatási intézmények csillagászati kiadásainak kezelésére. A kormány ugyanis küldött pénzt az önkormányzatoknak, de csak az alap- és középiskolákhoz járult hozzá. A szórásból az óvodák és a bölcsődék teljesen kimaradtak.

 

Az alap- és középiskolák az önkormányzatok úgynevezett „átruházott kompetenciái” közé tartoznak, amelyeket még a 2000-es években az államtól kaptak meg, az állam pedig ezért hozzájárul a fenntartásukhoz – mivel a kompetenciákkal arányos bevételi forrásokat a központi költségvetésből a falvak, városok, megyék nem kaptak.

 

Heger szerint az alap- és középiskolák energiaválságból fakadó többletkiadásának finanszírozása magától értetődik.

 

 hirdetes_400x285  

Az óvoda és bölcsőde más eset, az teljesen települési kompetencia és költség.

 

Az újságírók kérdése arra vonatkozott, hogy a kormány tervez-e támogatást adni ezekre az intézményekre is, vagy sem.

 

Heger válaszát nem nagyon lehetett félreérteni. Elmondása szerint „külön egyeztetnek a településekről”, de hogy pontosan milyen vonalon próbálnak megoldást találni, nem árulta el konkrétan. Ám arról beszélt, hogy törvényi úton „lazítsanak fel bizonyos paramétereket” ahhoz, hogy kiadásaikat kezelni tudják. A következő kijelentése is nagyon sokat elárul:

 

„Ahogy az államnak, úgy az önkormányzatoknak is tudniuk kell kezelni ezt az energiaválságot. (…) Ebben partnerek vagyunk (…)”

 

fogalmazott.

 

Arra a megismételt kérdésre, hogy plusz pénzt küldenek-e a településeknek a többi intézmény többletkiadásának finanszírozásához, azt válaszolta:

 

„Nem akarok részletekbe bocsátkozni, mert ez egy több tételből álló csomag lesz. (…) De meg kell értenünk, hogy ahogy az államnak, úgy a településeknek is magvannak a maguk bevételei. Ahogy az állam felelős a saját kiadásaiért, úgy a települések is felelősek a saját kiadásaikért”

 

mondta.

 

A teljes kép kedvéért hozzátesszük, hogy Szlovákia és gazdasági minisztere, az OĽANO által jelölt Karel Hirman támogatja az uniós gázársapka bevezetését a csővezetékes gáz esetében, ami jó eséllyel uniós szintű piaci gázhiányt, azon keresztül pedig további áremelkedést gerjeszthet.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.