Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

Igor Matovič, az OĽANO pártelnöke, pénzügyminiszter vasárnap kijelentette, hogy pártja nem fog beterjeszteni javaslatot az azonos nemű párok regisztrált partnerségéről. Matovič az LMBTIQ+ közösség kapcsán elég egyértelmű konzervatív álláspontot vállalt fel, és azzal érvelt, hogy a pozsonyi terrorcselekménynek nyilvánított kettős gyilkosságot gyűlöletkampányra használják fel – többek között ellene is.

 

A közmédia 5 perc múlva 12 című vitaműsorában Matovič az SaS-es Marián Viskupičcsal mérhette össze érvelési képességeit. A fő téma még mindig az LMBTIQ+ közösség jogállása volt a műsor tekintetélyes részében.

 

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a kormány által előkészített és beterjesztésre kerülő törvényjavaslat biztosan nem fogja tartalmazni az azonos neműek regisztrált partnerségét. Európában öt ország van, amelyben nincs ilyen intézmény – az egyik Szlovákia.

 

 hirdetes_400x285  

Matovič azzal is érvelt, hogy az SaS által előkészített törvény elfogadásával, amely végül a parlamentben csak 50 szavazatot kapott, az történhetett volna, mint más országokban, ahol hasonló jogszabályokra hivatkozva „szalámitaktika szerűen” egyre több jogot szerzett volna az illető közösség:

 

„A végén már a homoszexuálisok házasságát és adoptációhoz való jogát is el kellett volna fogadni. Mi nem akarunk ebbe az irányba elmenni”

 

mondta. Később hozzátette, hogy a kormány javaslata foglalkozni fog az egynemű párok vagyonjogi jogállásának rendezésével. Hangsúlyozta, hogy az ő meggyőződése szerint az apa férfi, az anya nő, mindig így volt és így is lesz.

 

Viskupič kijelentette, hogy az SaS javaslata nem a gyilkosságra adott gyors válasz volt, hanem a kormányprogramból indult ki. Ugyanakkor gyűlölködőnek nevezte Igor Matovič reakcióját, aki a múlt vasárnap közölt egy posztot „Hetero vagyok” címmel.

 

Matovič is elítélte a pozsonyi terrorcselekményt, de elutasította, hogy ezért Brüsszelnek el kell ítélnie Szlovákiát, hiszen sajnos más országokban is történtek hasonló esetek, amelyeket nem neveztek homofób országnak.

 

Az Európai Parlament csütörtökön a Progresívne Slovensko elnökének, Michal Šimečkának a kezdeményezésére fogadott el egy elítélő határozatot, amely számos vitatható megfogalmazást is tartalmaz, például politikusokat és egyházakat is bűnrészességgel vádol meg. A határozatról részletesen beszámoltunk szombati cikkünkben.

 

Matovič felhívta a figyelmet, hogy a terrorcselekmény elkövetője először Eduard Heger kormányfőt akarta meggyilkolni, csak miután ez nem sikerült, döntött úgy, hogy a két homoszexuális civilt veszi célba, és zsidók ellen is tervezett merényletet.

 

Viskupič tovább támadta a pénzügyminisztert, azt róva fel neki, hogy „hetero vagyok” című bejegyzésével meg akarja osztani társadalmat.

 

Erre regálva Matovič elmondta, hogy a bejegyzéséért rengeteg bírálatot kapott, pedig azért írta meg, mert a gyilkosság elleni és az LMBTIQ+ közösséget támogató pozsonyi tüntetés során gyűlöletkeltés folyt és vulgáris szidalmazásra került sor – elsősorban a politikusokkal szemben (a legtöbb bírálatot a konzervatív Keresztény Unió elnöke, Anna Záborská kapta, akit  nyomdafestéket nem tűrő melléknevekkel együtt emlegettek – a szerk.).

 

Az energiaválság és a költségvetés kapcsán Matovič elmondta, hogy a koalíciós pártok vasárnap este egyeztetni fognak az energiválság lakosságra és vállalkozókra gyakorolt negatív hatásairól. Megvitatásra kerül többek között az energiacsekkek kérdése, amit ő nem pártol, mert szerinte növeli az inflációt.

 

Matovič a vendéglátóipar kapcsán 20-ról 10 százalékra történő áfacsökkentés helyett áfa-visszafizetési rendszert szeretne bevezetni, ami lényegében lehetővé tenné, hogy az adott vendéglátóipari egységben történt fogyasztás 20 százalékát a vendég visszakapja.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.