Nyitókép forrása: SITA/MZVaEZ SR

 

Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter megint nem fért a bőrébe, és ismét a magyar kormányt támadta a sajtóban. A szélsőliberális Denník N szlovák napilap magyar nyelvű verziójának adott nagyinterjút, amelyben azt állította, hogy „Orbánék érvei a szankciókról mintha a Kreml kézikönyvéből származnának”. Ezúttal nem maradtak szavai magyar válasz nélkül.

 

Káčer magyarellenes „munkásságával” itt, a Körképen is gyakran foglalkozunk. Legutóbbi emlékezetes interjúját egy lengyel lapnak, a Rzeczpospolitának adta, amelyben szlovák külügyminiszterként a magyar külpolitikáról beszélt, és azt is kijelentette, hogy Szlovákiának „oka van a paranoiára” a magyar revízió kapcsán. Ezt a paranoiát pedig arra alapozza, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő irodájában van egy történelmi Magyarországot ábrázoló térkép.

 

Nem ez volt az első ilyen eset, Káčer budapesti szlovák nagykövetként, később pedig a Globsec liberális szlovák agytrösztnél is az atlantista, Nyugat-orientált külpolitika legmélyebb híve, és a magyar kormány egyik legkérlelhetetlenebb bírálója volt és maradt.

 

 hirdetes_810x300  

A mostani, Napunknak adott interjúban arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz a magyar kormány által hangsúlyozott érvhez, hogy az oroszellenes szankciók többet ártanak Európának mint Oroszországnak, azt felelte:

 

„Ezek az érvek mintha a Kreml kézikönyvéből származnának. Az érvek, amelyeket a magyar kormánytól hallunk, gyakran megegyeznek azokkal, amelyeket a Kreml propagandája használ az információs háborújában. Én ezt nem értem. Ezek a szankciók semmiképpen sem károsabbak Európa számára. (…) Magyarország ezzel a nézettel egyedül van az Európai Unióban, és teljesen elszigetelődött a többi nyugati szövetségesétől”

 

mondta Káčer. Ezután a V4-ek működését is bírálta, amellyel a legfőbb problémája az, hogy „Magyarország 2014 körül elkezdte a V4-eket egyfajta politikai eszközként használni az Európai Unión belül”. Márpedig a szlovák külügyminiszter szerint jobban csinálni valamit az EU-ban, vagy azt hangoztatni, hogy „mennyire különlegesek” vagyunk itt Közép-Európában, nem helyénvaló, mert „elsősorban az EU részei vagyunk”, a V4-ek pedig csak egy eszköz a regionális együttműködésre az EU-n belül.

 

Káčer külpolitikai agendájának feltűnően nagy részét teszi ki Magyarország és a magyar kormány többnyire kritikus értékelése, pedig külügyminiszterként elsősorban a korrekt kapcsolatok fenntartása lenne a feladata, nem pedig az, hogy a nyugati-atlantisa politikai erőtér meghosszabbított kezeként a szomszédból szítson feszültséget a két nemzet között.

 

Így nem csoda, hogy ezúttal már a magyar külügy sem hagyta válasz nélkül a szlovák diplomácia első emberének viselkedését.

 

Menczer Tamás magyar külügyi államtitkár a Facebookon közzétett bejegyzésében reagált Káčer nyilatkozatára.

 

„Rastislav Káčerről már sokszor kiderült – think thank-vezetőként, nagykövetként és külügyminiszterként is -, hogy nem szereti a magyarokat. Ezt mi sajnáljuk, de tudomásul vesszük.

Azonban mi a provokációinak nem ülünk fel, a V4-es szövetség erejét megőrizzük, ezt lerombolni Rastislav Káčer sem tudja.

A magyar kormány mindig a magyar érdekeknek megfelelően cselekszik, mi a béke pártján állunk, azonnali tűzszünetet és békét akarunk, akkor is, ha Rastislav Káčernek ez nem tetszik.”

 

fogalmazott.

 

 

Káčer nem sokáig bírta, Magyarországra tett megjegyzést a cseh határellenőrzések bevezetése kapcsán

 

A szlovák paranoia, mint politikai elvárás

 

A fentebb említett Rzeczpospolita-interjúban elhangzottakat pedig azzal próbálta magyarázni, hogy az idézett szövegek kontextusból kiragadott részek voltak, és az őt ezért bíráló politikusokon „jót nevetett”, hiszen ő végig „kimagaslóan pozitívan” beszélt Magyarországról.

 

Mi kiemeljük, hogy az interjúban Káčer valóban mondott pozitív jellemzőket, például, hogy a szlovák és magyar nemzet együttélésének nagy része békés és korrekt volt. Ám mindezek mellett olyan dolgok is elhangzottak a beszélgetésben, mint hogy Alekszandr Dugin, „az orosz imperializmus fő ideológusa” is sokat járt Budapestre, „egyesek szerint inspirációért”.

 

“A magyarok Trianon miatt traumát szenvedtek el. A szlovákok, románok, Kárpátalja és Vajdaság lakosságának azonban van okuk egy kevés paranoiára. Ha megnézi a magyar miniszterelnök irodáját, ott láthat a falon egy hatalmas térképet a történelmi Magyarországról.

 

Jogos a paranoia amiatt a retorika miatt is, amit hallunk [Budapestről]. A határok adottak, magabiztosan tekintünk a jövőbe. De egykor egy biztonságpolitikai thinktankben dolgoztam, és ezeket a félelmeket figyelembe kell vennünk, mert a paranoiából néha valóság lesz”

 

mondta akkor a lengyel lapnak.

 

Káčer egyébként nemrég újra nyomatékosította, hogy Ukrajna katonai támogatását Szlovákiának továbbra is fenn kell tartania, ameddig csak szükséges. Szlovákia nemcsak katonai eszközökkel, haditechnikával segíti most már Ukrajnát, de az áramellátását is támogatja, árammal és transzformátorokkal is.

 

Rastislav Káčer azután ülhetett be Ivan Korčok korábbi külügyminiszter helyére, hogy az utóbbit jelölő liberális SaS kilépett a Heger-kormányból. A kisebbségbe szoruló kormány két felszabaduló miniszteri posztot is Zuzana Čaputová államfőhöz közeli személyekkel töltött fel, az egyikük volt Káčer. Čaputová a progresszív PS párt színeiben nyerte el az államfői posztot 2019-ben, azóta pedig a kultúrharc, a belpolitika és külpolitika terén is kizárólag a balliberális érdekek érvényesülését támogatja.

 

Káčer: Nem zárható ki, hogy Szlovákia bevonódik a háborúba az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás miatt

 

Káčer a migránsválságról és Orbánról a Körképnek: Amit mondtam, megmondtam

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 9 olvasónak tetszik ez a cikk.