Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

Kedden elmaradt a Heger-kormány elleni bizalmi szavazás, miután az OĽANO javaslatára csütörtökre halasztották azzal a céllal, hogy egyeztetések kezdődjenek az előrehozott választások kieszközléséről. Az első hírek szerint a Tomáš Taraba köré csoportosuló frakción kívüli képviselők is azért támogatták ezt a halasztást, mert ígéretet kaptak az előrehozott választások kérdésének megnyitására. Ez arra utal, hogy az OĽANO hajlandó lehet támogatni a választási időszak lerövidítését, amely alkotmánymódosítást jelent, így háromötödös többségre lenne hozzá szükség.

 

Robert Fico smeres pártelnök az ülés utáni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Smer álláspontja nem változik, és továbbra is a kormány megbuktatására akar szavazni csütörtökön. Üdvözölte az előrehozott választások lehetőségét. Ő még a jövő év első felében tartaná meg az új választásokat. Fico szerint a korábbinál is fontosabbá vált a januári referendum, mert az lehetővé tenné, hogy 90 helyett 76 képviselő szavazata is elég legyen az előrehozott választásokhoz.

 

Az OĽANO egyelőre nem teljesen egységes az előrehozott választások kérdésében. A párt Ján Budaj vezette liberális szárnya az ülés után jelezte, hogy „nem az előrehozott választásokat tartják a jelenlegi politikai válság megoldásának”. A sajtóval azt közölték:

 

 hirdetes_810x300  

„Azt várjuk, hogy a koalíciós pártelnökök, beleértve az OĽANO és az SaS pártelnökét is a rendelkezésre álló időt új megállapodás létrehozására fordítsák, akár a kormány rekonstrukciója árán”

 

fogalmaztak.

 

Mi ehhez hozzátennénk, hogy az SaS liberálisai szintén inkább egy új kormányzótöbbség vagy egy ügyvivő kormány felállítását emelték ki gyakrabban a lehetőségek közül.

 

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök kedd délutáni sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Sme rodina a kormány melletti szavazás szándékával érkezett az ülésre, a halasztással az OĽANO rukkolt elő. Újságírói kérdésre később leszögezte:

 

„Abban az esetben, ha a kormány megbukik, a legfontosabbnak az előrehozott választások mielőbbi kiírását tartjuk, és nem azt, hogy itt valamiféle kívülről érkező, senki által meg nem választott hivatalnokok kormányozzanak”

 

mondta. Megjegyezte, a Sme rodina számára nem létkérdés az előrehozott választások időpontja, több lehetőség is van, és az OĽANO-nak kell eldönteni, melyik utat választja. 

 

Kollár azt is kiemelte, hogy a kormány bukásával értelmetlenné válik a költségvetésről szóló szavazás is. Szavaiból azonban az is kitűnt, hogy a kormány rekonstrukciója és egyesek lemondása sem kerül le a napirendről.

 

Miroslav Kollár frakción kívüli képviselő, a SPOLU elnöke „ideálisnak” csak a szeptemberi választásokat tartaná. A liberális politikus jelezte, hogy a kérdésben nem tárgyal a kormánykoalícióval.

 

Peter Pellegrini (HLAS) szerint azért halasztották el a döntést, mert a kormány „minden valószínűség szerint ma megbukott volna”. Eduard Heger kormányfővel kapcsolatban Pellegrini megjegyezte, hogy „nagy gyengeségre utal” a mai döntése.

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!