Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

A Sme rodina számára elfogadható lenne, ha cserébe az előrehozott választásokért az ellenzék elfogadná a költségvetést – erről Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter beszélt a TA3 A politikában című műsorában. A költségvetés viszonylag kisebb módosításait a Smer és az Hlas kéri – az SaS is módosítaná, de jóval nagyobb mértékben, főleg a háztartások terhére.

 

Krajniak szerint a legfontosabb, hogy a költségvetést még az év vége előtt elfogadja a parlament. A Sme rodina régóta hangoztatja, hogy a költségvetés nélkül veszélybe kerülne a szociális intézkedések és az energiaárak befagyasztásának teljesítése. Krajniak már azt sem bánná, ha a költségvetés a mainstream sajtó által „fasisztának” titulált Tomáš Taraba és társai támogatásával menne át a törvényhozáson.

 

„Ha az előrehozott választások támogatása az ára, hogy átmenjen a költségvetés, hajlandók vagyunk megfizetni”

 

mondta.

 hirdetes_400x285  

 

Krajniak megerősítette, hogy a Sme rodina elnöke, Boris Kollár házelnök hétfő délelőtt 10 órára hívta össze a parlamenti frakciók vezetőinek ülését, a grémiumot, amelyen a kormány csütörtöki bukása utáni helyzet további lépéseiről lesz szó.

 

Krajniak elutasította azt az állítást, hogy hogy három volt Sme rodinás képviselő buktatta volna meg a kormányt.

 

„Ez nem igaz. Mindent megtettünk azért, hogy mint komoly koalíciós partner, biztosítsuk a kormány stabilitását”

 

jelentette ki.

 

A három képviselő által megbuktatott kormány narratíváját Richard Sulík kezdte el kommunikálni már a kormány bukása utáni órákban, épp azért, hogy a sajtó ne süsse rá a háromszor kormányt buktató  politikus bélyegét. Szombaton az SaS-es Peter Cmorej ugyanígy tett a közrádióban nyilatkozva. Persze ugyanakkor az SaS azt is hangoztatja, hogy muszáj volt megbuktatni a kormányt, mert tarthatatlan volt a helyzet a „kormányzás stílusa” miatt. Magyarul ez azt jelenti, hogy Sulík úgy akarja beállítani a döntését, mintha egyrészt a nagyobb jó érdekében döntött volna, de ha felelősségről van szó, akkor három másik képviselőre mutogat.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!