Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Eduard Heger megpróbálja elkerülni, hogy Szlovákiában idén ne legyenek előrehozott választásokat. A visszahívott kormányfő erről a közmédia 5 perc múlva 12 című műsorában beszélt. Szerinte felelőtlenség „ekkora kockázatnak kitenni” az országot a jelenlegi válságos időszakban.

 

„Megpróbálkozok azzal, hogy ne legyenek [előrehozott választásokat]. Értelmetlen lenne ekkora kockázatnak kitenni Szlovákiát. Semmi esetre sem adjuk fel, még hivatalban vagyunk és intenzíven dolgozunk”

 

mondta Heger.

 

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök megjegyzésére, miszerint ő semmilyen formálódó kormányzótöbbségről nem tud, Heger azt mondta, hogy ez az ő saját feladata, és a tárgyalások az ünnepek alatt is zajlottak. Kiemelkedően fontosnak tartotta az új kormányzótöbbség kérdésében az SaS szerepét. Annak ellenére, hogy épp az SaS volt az, amely decemberben kezdeményezte és sikerre vitte a kormány megbuktatását. Heger most azokkal próbál újabb kormányzótöbbséget maga mögé állítani, akik megbuktatták.

 hirdetes_400x285  

 

„A kormányzótöbbség olyan cél lehet, amely lehetővé teszi, hogy stabilan kormányozzunk tovább”

 

mondta.

 

Nem lát abban sem problémát, hogy a parlamentben megvitassák a választási időszak lerövidítéséről szóló alkotmánymódosítást. Úgy vélte, hogy az arról szóló tárgyalások is folyhatnak tovább és a pártok állást foglalhatnak a témában.

 

A januári referendumot – amely szintén az előrehozott választásokról szól – Robert Fico népszavazásának nevezte, aki szerinte csak büntetlenségét és hatalomba való visszatérését akarja kieszközölni.

 

A bukott kormányfő szerint a legfontosabb, hogy stabilitást tudjanak hozni az energiaválság kezelése érdekében. A fő kihívásnak a reformok és a költségvetés gyakorlati átültetését tartja.

 

Heger szerint az orosz-ukrán háború egyetlen megoldása, ha Ukrajna győz. Megjegyezzük, hogy ez egy politikai állásfoglalás, és ahogy a külföldi, úgy a szlovák politikusok sem részletezik, tulajdonképpen mit is jelentene pontosan Ukrajna győzelme (területei visszafoglalása, vagy az invázió előtti állapot visszaállítása, vagy valami más?), és mit jelenthet egy győzelem egy atomhatalommal szemben, és hogy az milyen kockázatokat rejt magában.

 

Körkép.sk, teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!