Nyitókép forrása: ta3.com

 

Gyimesi György (OĽANO), Denisa Saková (HLAS) és Tomáš Valášek (PS) parlamenti képviselők egyelőre nem támogatják Eduard Heger visszahívott kormányfő 76 fős új kormányzótöbbségét. A három politikus erről a TA3 hírtelevízió A politikában című műsorában beszélt vasárnap. Gyimesi azt is elmondta, hogy szerinte egyértelműen az előrehozott választások felé haladunk, illetve kifejtette, milyen területeken „okozott csalódást” Eduard Heger visszahívott kormányfő politikája.

 

Gyimesi már a műsor elején bocsánatot kért Eduard Heger szombati kijelentéseiért. Egyrészt azért, mert a visszahívott kormányfő a közmédia politikai műsorában azt mondta, a vállalkozók maguk tehetnek a magas villanyszámlájukról. Szerinte a valódi vétkes ebben a kérdésben Karel Hirman gazdasági miniszter.

 

Gyimesi György. Kép forrása: TA3, reprofoto (január 15.)

 

Másodszor azért kért bocsánatot, mert Heger az 5 perc múlva 12 múlt heti műsorában azt is mondta, hogy az embereknek el kell viselniük az energiaválság következményeit, mert az „befektetés Ukrajnába”. Ezzel kapcsolatban Gyimesi kijelentette, hogy „ha tényleg van befektetés Ukrajnába, akkor annak hasznából nem Szlovákia lakosai fognak profitálni”.

 hirdetes_810x300  

 

Gyimesi: Még az sem világos, kik lennének Heger új kormányában

 

Gyimesi elárulta, miért nem csatlakozott az Eduard Hegert támogató képviselőkhöz, amelyen a bukott kormányfő új kormányzótöbbségét tartalmazó képviselők szerepelnek. Kijelentette, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen kormány támogatását írná alá, márpedig komoly kifogásokat fogalmazott meg Rastislav Káčer szlovák külügyminiszterrel szemben. Megemlítette a nemzeti közösségek jogállásáról szóló törvény akadályozását is. Végül kiemelte, hogy Heger még nem is kereste meg őt, hogy támogatását kérje, így nem is tudta elmondani személyesen ezeket a kifogásokat.

 

Heger nekiment Gyimesinek – A tények egyértelműek arról, hogy kinek van igaza (Videóval)

 

A parlamenten kívüli PS-hez a 2021-es kormányválság után csatlakozó Tomáš Valášek szintén jelezte, hogy nem támogatja Heger új kormányzótöbbségét, és a PS az előrehozott választásokat preferálja, amit sokkal jobb megoldásnak tart, mint egy újabb Heger-kormányt, amely csak tovább vinné a konfliktusokat.

 

Denisa Saková szerint is előrehozott választásokra lenne szükség a „gazdaság, szociális és politikai válságba” süllyedő országnak.

 

Gyimesi hasonló állásponton volt. Úgy fogalmazott, hogy valószínűleg nem lehet elkerülni az előrehozott választásokat.

 

Heger csalódást okozott a konzervatívoknak

 

A vitában a műsorvezető próbált konkrét választ kapni az HLAS-tól és a PS-től, hogy valóban van-e előre lefektetett szövetség a pártok között a kormányalakításról úgy, ahogy azt az OĽANO elnöke, Igor Matovič már jó ideje állítja. Mindkét párt tagadta hogy már most lenne egyezség, de próbáltak minél jobban kitérni a válasz elől arra hivatkozva.

 

Gyimesi György. Kép forrása: TA3, reprofoto (január 15.)

 

Gyimesi a műsorvezető kérdésére elmondta, hogy Eduard Heger politikája bizonyos tekintetben csalódás volt, elsősorban a konzervatívok szemében. Példaként említette, hogy Heger a kórházreform mellett nyíltan kiállt, de az ugyanazon a napon tárgyalt Záborská-féle törvényről, amely a várandós anyák helyzetét javította volna, Heger meg sem szólalt.

 

„Én még egyszer nem láttam, hogy a kormányfő konzervativizmusa megmutatta volna magát. (…) És az, hogy a kormányfő most azt állítja, nemcsak a demokratikus, de a konzervatív politikai erők között is kapocs akar lenni, engem, mint valódi konzervatív meggyőződésű embert ez kifejezetten zavar”

 

mondta Gyimesi.

 

Referendum az előrehozott választásokról

 

Szóba került a január 21-i, előrehozott választásokról szóló referendum is. Gyimesi a műsorvezető kérdésére elmondta, hogy nem vesz részt rajta, mert három nappal később neki lehetősége lesz szavazni egy olyan alkotmánymódosító javaslatról a parlamentben, amely ugyanazt fogja garantálni, mint a referendum eredménye. Ezzel együtt azt is mondta, hogy a polgárok meggyőződésük szerint vegyenek részt rajta.

 

Később azonban némileg ellentmondva önmagának arról beszélt, hogy a referendum most már szinte felesleges, mert a politikai történések mindenképp az előrehozott választások irányába tartanak.

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.