Nyitókép forrása: SITA/Jana Birošová

 

Már hónapok óta ír a sajtó a Dzurinda-projektről, amely előrevetíti az egykori szlovák miniszterelnök visszatérését a nagypolitikába. Sokat azonban nem tudni a „projekt” lényegi részeiről, amiről tudni lehet, az pedig rendkívül képlékeny. Legutóbb például arról volt szó, hogy Dzurinda és az egész általa kezdeményezett új formáció hivatalos kereteit majd a Miroslav Kollár vezette SPOLU adja. A Hospodárske Noviny kedden este arról írt, hogy állítólag már a pártelnökről is döntöttek.

 

Nevet azonban nem árult el a SPOLU. Miroslav Kollár csak azt szögezte le, hogy nem ő lesz az új pártelnök. A HN azonban kiderítette, hogy milyen nevet visel majd az új párt: Modrá koalícia, vagyis Kék Koalíció.

 

Kollár a névválasztást nem erősítette meg, azt azonban elismerte, hogy már előre több névváltozatot lefoglalnak, például a honlapok esetében, mivel egyre nagyobb a verseny az előrehozott választások miatt.

 

 hirdetes_810x300  

A HN-nek nyilatkozó politológus, Juraj Marušiak szerint a névválasztás egyértelműen a 90-es évek mečiarizmus elleni összefogását idézi, vagyis Dzurindáék az akkori üzeneteket próbálják majd átültetni a mai körülményekre (a nyilatkozatokban egyre gyakrabban beszélnek egy széles összefogásról Fico ellen).

 

A politológus szerint azonban a siker közel sem borítékolható, Dzurinda két cikluson keresztül volt kormányfő, nevéhez pedig számos botrány és negatív tapasztalat kapcsolódik, például a Gorilla-ügy is.

 

A pártelnök kapcsán nem kizárt, hogy az OĽANO-ból való távozását belengető Eduard Heger megbízott kormányfő neve is felmerül majd.

 

Dzurindáéknak, ahogy a pártnévválasztással csúfosan leszereplő Lucia Ď. Nicholsonovának is iparkodnia kell. Minden jel szerint előrehozott választások jönnek, Heger kormányfő holnapra (szerdára) hívta össze a volt koalíciós pártokat a kérdés megvitatására, miután az SaS elutasította egy új kormányzótöbbség kialakítását.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.