Nyitókép: SITA/Diana Černáková

 

Az SaS ellenzéki párt április 22-én tartja meg pártkongresszusát. Ezt a párt vezetője, Richard Sulík erősítette meg, aki a következő négy évre újra megpályázza a pártelnöki posztot.

 

„A jobboldal széttöredezett, mi egy korrupciós ügyek nélküli stabil párt vagyunk, amely kidolgozott megoldásokat kínálunk Szlovákia újraindítására. Ezek bemutatását április 22-i kongresszusunk után kezdjük meg. Addig is intenzíven készülünk a szeptemberi választásokra”

 

– írta Sulík a közösségi oldalán.

 

Sulíkot 2019-ben választották meg újra pártelnöknek, mandátuma idén jár le. Még tavaly decemberben elismerte, hogy a pártnak a jövőben gondolnia kell arra, hogy ki lesz az utódja.

 hirdetes_400x285  

 

„Tizennegyedik éve vagyok a párt elnöke. Amennyiben az SaS a továbbiakban is működni fog, gondolkodnunk kell azon, hogy ki tudna helyettesíteni” – mondta akkor a TASR-nek. Azt azonban egyelőre nem árulta el, hogy ki vehetné át utána a pártelnöki széket. Sulík egyúttal bejelentette, hogy a jelöltlista első helyéről szeretné a pártot a parlamenti választásokhoz vezetni.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!