Nyitókép: TA3

 

Ukrajna támogatásának és segélyezésének leállítása nem jelentene békét – egyezett meg ebben a TA3 Politikában c. vasárnapi vitaműsorában Juraj Krúpa (SaS), a parlament védelmi bizottságának elnöke, Tomáš Valášek (PS) és Peter Kmec (Hlas). Elengedhetetlennek tartják Ukrajna integritásának helyreállítását, emellett kiemelték a hibrid háború súlyosságát és a dezinformációk terjedését is.

 

„A segélynyújtás leállítása Kijev kapitulációját jelentené Oroszország előtt” – jelentette ki Kmec. Megjegyezte, Szlovákia az ENSZ Alapokmányának megfelelően teljesíti Ukrajna segítségkérését, ezért nem lát ellentmondást a nemzetközi joggal. Rámutatott, hogy a Hlas-SD feltétele a fegyverküldéssel kapcsolatban az, hogy egyeztessenek a szövetségesekkel. Szerinte továbbra is fennáll a félelem, hogy Oroszország nem megfelelő módon fog reagálni. Hozzátette, fontosnak tartja Ukrajna területi integritásának és függetlenségének helyreállítását.

 

Valášek a háború egész Ukrajnára való átterjedésének veszélyére mutatott rá, amikor az Ukrajnának nyújtott segélyek leállításáról kérdezték. „Putyint nem érdekli a béke” – jelentette ki.

 hirdetes_810x300  

 

Krúpa hasonló kijelentést tett. Szerinte a mostani eseményekből egyértelműen látni, hogy kit érdekel a béke. Szerinte Ukrajnát humanitárius és katonai támogatásban kell részesíteni a háború végéig és addig, amíg nem győz. Ha igaz lenne az a narratíva, hogy Ukrajnának küldött fegyverek egy Oroszországgal vívott háborúba sodornának bennünket, akkor már több ország is aktívan részt venne a háborúban.

 

A vitapartnerek egyetértettek a dezinformáció és a hibrid hadviselés veszélyével is. Krúpa kijelentette, hogy Oroszország ezeket az eszközöket használja a társadalom szétverésére. A célt abban látja, hogy belülről, és nem katonai módon szedje szét az ellenfelet, nehogy erősen ellenálljon. Szerinte a kibertérben folyó információs hadviselés aktívabb hozzáállást igényelne a titkosszolgálattól és az illetékes hatóságoktól. Az utat például a pénzmozgások jobb nyomon követésében látja a különböző alternatív weboldalak vagy összeesküvők esetében.

 

Ami az ukrajnai háború további alakulását illeti, Krúpa abból indul ki, hogy Oroszország levonja a leckét, és szeretné újra felfegyverezni és modernizálni a hadsereget, de más harci taktikát is alkalmazni fog. Hangsúlyozta, hogy a Szövetség részéről készenlétre van szükség.

 

„A Kreml szemszögéből mi ellenség vagyunk, öngyilkosság lenne olyan követeléseket teljesíteni, mint a semlegesség és a konfliktusból való kimaradás“ – húzta alá Kmec. Feltételezése szerint Oroszország megpróbál eleget tenni geopolitikai érdekeinek, és Ukrajnát ütközőzónává tenni.

 

Valášek szerint Oroszország nehéz helyzetbe kerülne, ha megtámadna egy NATO-országot. Továbbá rról beszélt, hogy Ukrajna területén kimerülnek a Kreml erői.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.