Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

Eduard Heger megbízott miniszterelnök nem zárta ki, hogy új pártja, a Demokrati egy szélesebb koalíció részeként vág neki a szeptemberi előrehozott választásoknak. Ugyanakkor nem zárta ki a párt „egyedi” választási listáját sem. A miniszterelnök erről a JOJ televízió Na hrane című műsorában beszélt.

 

Hozzátette, hogy a kérdésben több politikai párttal és egyéni jelölttel tárgyalnak.

 

Igor Matovič kapcsán  kijelentette, hogy elhatárolódott tőle és készen áll a politikai versenyre a „tisztesség és szakmaiság” jegyében.

 

 hirdetes_400x285  

Heger szerint az, hogy egyes pártokkal nem hajlandó a választások után sem együttműködni, nem jelenti azt, hogy automatikusan ellenzéki szerepbe kerülne. A Demokrati kizárta a kormányalakítás lehetőségét a Smerrel, a HLAS-szal, a Republikával és az ĽSNS-szel. Jartoslav Naď, a párt egyik alapítója szerint abban az esetben, ha a Smer vagy a HLAS nyerné a választásokat, és ajánlatot kapnának a kormányalakításra, akkor is inkább az ellenzéki pozíciót választanák.

 

Heger a szlovák MiG-29-esek Ukrajnának ajándékozását illetően kijelentette, hogy már csak a parlament döntésére várnak, és ez a leggyorsabb út. Hozzátette, hogy nincs szükség az államfő hozzájárulására.

 

Teraz.sk, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!