Nyitókép: TASR/Martin Baumann

 

A szerdai kormányülés témája lesz a MiG-29-es vadászrepülőgépek átadása Ukrajnának. Ezt több miniszter is megerősítette a kormányülés előtt.

 

„Mindenképpen beszélni fogunk róla” – jelentette be Jaroslav Naď ideiglenesen kinevezett védelmi miniszter. Megismételte, hogy Szlovákiának ezért anyagi kompenzációt kell kapnia. Bővebb tájékoztatást a kormányülés után adnak.

 

Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a MiG-29-es vadászgépek már nem lesznek hasznosak Szlovákiában. „Szlovákia számára az lenne a legjobb, ha a vadászgépeket odaajándékoznánk Ukrajnának” – mutatott rá. Fontosnak tartja, hogy esetleges Ukrajnába szállításukat az alkotmánynak megfelelően hajtsák végre. „Számomra fontos lesz az igazságügyi minisztérium véleménye” – tette hozzá.

 hirdetes_400x285  

 

A gazdasági tárca ideiglenesen kinevezett vezetője, Karel Hirman szerint olyan technika átadásáról lenne szó, amely nemcsak Ukrajna területét fogja védeni, de közvetve Szlovákiáét is.

 

A kormányülésre a szlovák fegyveres erők vezérkarának főnöke, Daniel Zmeko tábornok is eljött.

 

Mint Naď kedden (március 14-én) elmondta, feltételezi, hogy a kormány végre dönt a MiG-29-es vadászgépek Ukrajnának való adományozásáról. Kijelentette, hogy jogi elemzéssel is rendelkezik. Meggyőződése, hogy a kormánynak megvan ehhez a hatásköre.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!