Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

Zuzana Čaputová hétfőtől (március 27-től) pár napra Kassára helyezi át székhelyét. A következő héten kelet-szlovákiai településvezetőkkel és személyiségekkel találkozik majd.

 

Kedden Kassán fogadja a kétnapos látogatásra Szlovákiába érkező Alara Karisa észt államfőt.

 

„A szerdai közös tárgyalások után meglátogatják a szepesi várat, ugyanaznap este pedig az államfő közvetlenül Kassáról jelentkezik majd be a Demokrácia Csúcsra, amelyet Joe Biden amerikai elnök szervez”

 

mondta Martin Strižinec az elnök asszony szóvivője. Hozzátette, hogy Čaputová a jövő héten meglátogatja Bártfát, Eperjest és Tőketerebest is.

 hirdetes_810x300  

 

Kassára érkezése előtt az államfő felszólal a Szlovák Köztársaság Kül- és Európai Politikájának Értékelő Konferenciáján, amelynek a szlovák külügyminisztérium a házigazdája.

 

Čaputová hivatalosan még nem jelentette be, hogy indul a következő, jövőre esedékes elnökválasztáson. Korábban annyit árult el, hogy „felelősségteljesen mérlegeli” a döntést. A kassai látogatás és a vele kapcsolatos nemzetközi találkozók és programok egyaránt jó alkalmat nyújthatnak a bejelentésre.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!