Nyitókép: Körkép.sk

 

Miközben a Szövetség-Aliancia platformjai leginkább egymással hadakoznak, gyengítve a párt parlamenti bejutási esélyeit, Gyimesi György járja a régiót és a választópolgárokkal találkozik.

 

Farnad, Ipolyság és Kalonda után ezúttal Gútán tartott lakossági fórumot. A rendezvényen, melyet moderátorként portálunk főszerkesztője, Király Zsolt vezetett, Gúta újonnan megválasztott polgármestere, Halász Béla is részt vett.

 

 hirdetes_810x300  

A nagy sikerű fórumra távoli falvakból is érkeztek. Gyimesi György a másfél órás találkozón részletesen szólt az aktuális belpolitikai helyzetről, a politikai jövőjét érintő lehetséges forgatókönyvekről. Gúta polgármestere elmondta azt, hogy a város fejlődése számára is létfontosságú, hogy végre erős, stabil kormánya legyen Szlovákiának, ahol a magyarságnak is gerinces, népes képviselete van.

 

„Ha nincs Gyimesi a Szövetségben, nem lesz a Szövetség a parlamentben”

 

– foglalta össze Halász Béla.

 

 

„Az emberek kiábrándultak, borúlátóak, csalódottak, és nem látják értelmét szavazni menni. Hiba lenne ezt nem észrevenni. Minden nap azon kell dolgoznom, hogy ezt a bizalmat visszaépítsem, és ehhez nem az kell, hogy bejelentéseket tegyek, elsősorban nem a párt a fontos, hanem szeretnék találkozni minél több emberrel, mint ahogy az eddig is tettem. A szemükbe akarok nézni, kezet akarok fogni velük, érteni akarom, hogy mi foglalkoztatja őket, ismerni a problémáikat, és ennek a valós, igazi tapasztalatnak a birtokában tudom megfogalmazni, hogy miért vagyok hajlandó harcba szállni, kiválogatni, kik lehetnek ebben azok a partnereim, akik gerinces emberek, mernek széllel szemben is menni, és valós problémákat vállalnak fel, nem pedig üres kliséket”

 

– hangzott el Gyimesi Györgytől, akinek tucatnyi kérdést tettek fel a jelenlévők is

 

 

Kérdésünkre, hogy tervezi-e belépését a Szövetség MKP platformjába, azt mondta, hogy ezt nem tervezi és nem is gondolkodott rajta.

 

„Azonban az a tény, hogy az MKP platform járási konferenciái sorra szavazzák meg függetlenként a befogadásomat, nagy örömmel tölt el. Van egy közös értékrend, és remélem ezért hajlandóak vagyunk kölcsönösen minden követ megmozgatni.”

 

 

A nemzetáruló Rigó Konrád és a magyarságot eláruló, NAKA által vizsgált Solymos László, a Most-Híd tagjai részéről őt ért kritikákra úgy válaszolt, hogy egyáltalán nem érzi magát szélsőségesnek, sem megosztónak, és ha ennél több érve is lesz a platformnak, akkor szívesen elmagyarázza, hogy amit ők megosztotónak vagy szélsőségesnek gondolnak, az egy gerinces kiállás, amitől nem kíván eltántorodni.

 

„Nem vagyok hajlandó a választói érdeket elfelejteni“

 

– válaszolt Gyimesi.

 

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 16 olvasónak tetszik ez a cikk.